in ,

Békesség e háznak! – És minden lakójának!

0

Így köszöntötték egymást Ft. Dr. Kiss Imre plébános atya és intézményünk gyermekei, nevelői január 6-án, Vízkereszt napján. Karácsonyi ünnepkörünk lezárásának méltó, és igazán családias, szép hagyománya a házszentelés. A plébános atya ilyenkor ellátogat hozzánk, és megszenteli a „házunkat”, a Gyakorlóóvoda és a Gyakorló Általános Iskola csoportszobáit, tantermeit, irodáit, közösségi termeit, és „minden lakóját”. Az iskolásokkal külön is összegyűlünk ünnepelni. Együtt imádkozva, énekelve emlékezünk meg Vízkereszt ünnepéről – a három királyok – a kis Jézusnál tett látogatásáról, vagy épp Jézus megkeresztelkedéséről. Ez alkalommal az ötödikesek egy kis színdarabot mutattak be a három királyokról. A gyerekek a jelenetükben eljátszották, mi történhetett Jézus születése idején.  Átélhettük, mennyi nehézséggel küzdhetett meg egykoron a három napkeleti bölcs, és mégis felkerekedtek, elindultak! Vállalták a hosszú utat, követték a csillagot, hogy tiszteletet tehessenek Krisztus urunk előtt.

A házszentelés ünnepélyes pillanatai kicsit-nagyot mélyen megérintenek, hisz otthonukban, vagy iskolájukban tapasztalhatják meg e liturgikus eseményt. Részesévé válnak, érezhetik, megélhetik fontosságát, szépségét.

A mostani alkalommal is: a kisebbek már napokkal előtte várták az új pap bácsival való találkozást, a nagyobbak pedig ismerősként köszöntötték őt. A csoportokban, osztályokban a komoly, mégis meleg, imádságos áhítatot kedélyes beszélgetés követte. Az ovisok karácsonyi dalokat énekeltek, betlehemes bábjátékuk részletét játszották el, vagy kedvenc újév köszöntő versüket mondogatták. Találgathatták, mit ír majd Imre atya az ajtóra. Az iskolások már pontosan tudták, hogy csak a 2019-et javítja majd 2020-ra, Gáspár, Menyhért, és Boldizsár kezdőbetűje után.

A fölírás egész évben emlékeztessen minket arra, hogy mi is legyünk bölcsek, bátrak, és ne legyünk restek! Induljunk el, keressük mi is Jézust, boldogságunk útját.

„…Új esztendőben mi vigadjunk,
vízkereszt napján hálát adjunk!”

Gyekiczki Istvánné hitoktató, szakvezető óvodapedagógus

Fotó: Babák Zoltán0

U15-öseink kezdték a Szarvas–kupák sorát

Benedek Erika és Hévizi Róbert (Fotó: Hegedűs Éva)

Januártól minden postaládába ingyenesen jut el a Szentandrási Híradó