AZ ÉN HÁZAM
AZ ÉN VÁRAM?
Lakásbetörések megelőzési
lehetőségei
Ne feledjék, a bűncselekmények megelőzhetőek!
A betöréses lopások elkövetését elsősorban az óvatosság hiánya, a lakókörnyezet közömbössége, valamint a szükséges vagyonvédelmi eszközök és módszerek hiánya teszi lehetővé. A bűnöző keres és talál, az ügyesebbje alkalmat teremt a bűncselekmény elkövetésére. Profi módon törekszenek a lehető legkisebb kockázatot vállalva, a minél nagyobb anyagi haszonra.
Öntől is függ az, hogy lakása, az abban tartott értékek mennyire válnak betörők célpontjává.
Gondolja át mit tett, illetve mit tehet ezek védelmében.
Magatartás és taktikai védelem
· A régóta jól bevált vagyonvédelmi eszközök, a megfelelő állapotú kerítés és a nagytestű házőrző kutya jelenléte még ma is visszatartó erőt jelent a lakásba behatolni szándékozókkal szemben.
· Ha elmegy otthonról, vagy távolabb, zajos helyen dolgozik (pl. valamilyen géppel dolgozik) a kerítéskaput, a lakás ajtaját, ablakait, a gazdasági épületek ajtajait zárja be.
· Ha nem tartózkodnak otthon a csengőt kapcsolják ki, hogy a lakás elhagyatottsága ne legyen könnyen érzékelhető.
· Pénzét ne otthon tartsa, hanem vigye pénzintézetbe.
· Fordítson figyelmet környezetére. A kerti szerszámokat, gépeket, a könnyen elmozdítható eszközöket használat után rakja el és tartsa bezárva. A padláshoz tartozó létrát zárja el.
· Ha csak rövidebb időre megy el otthonról, hagyja bekapcsolva a rádiót vagy a televíziót, esti órákban hagyjon égve egy-két beltéri lámpát, így a külső szemlélőben azt a látszatot kelti, hogy otthon tartózkodik.
· Idegenekkel ne közölje mikor nincs otthon, de jó szomszédaival, rokonaival mindig, tartózkodási helyét, telefonszámát hagyja meg nekik. Ha hosszabb időre utazik el otthonról /pl.: nyaralás / kérje meg őket a levélszekrény kiürítésére, az újságok, díjbeszedő cédulák bevételére, hogy ne látszódjon a távolléte.
· Ismeretleneket – akik valakit keresnek, szolgáltatást, vásárlást ajánlanak, rosszullétet színlelnek, valami apróságot akarnak kérni, vagy alkalmi munkára ajánlkoznak – ne engedjen be a lakásba. Ilyen esetben jegyezze fel a rendszámot, nevet, személyleírást.
· Vegye fel a kapcsolatot közvetlen szomszédaival. Állapodjanak meg abban, hogy kölcsönösen figyelemmel kísérik egymás lakókörnyezetét, értesítik egymást, ha gyanús körülményeket észlelnek, illetve felkeresik a másikat, ha már hosszabb ideje nem látták.
Mechanikai védelem:
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb betörő az ajtókon, ablakokon keresztül hatol be az épületbe, ezért a nyílászárók védelméről gondoskodni kell!
A lakás behatolás elleni védelme kettős célt szolgál:
-
Egyrészt jelzi a betörő számára, hogy nem lesz könnyű dolga, tehát fizikai védelmet nyújt.
-
Másrészt feltartja a betörőt, esetenként olyan hosszú időre, ami már elegendő ahhoz, hogy leleplezzék, tetten érjék.
Milyen legyen a bejárati ajtó:
· Az ajtólap minimálisan 40-50 mm vastagságú legyen.
· Az ajtók zárását minimum két biztonsági zár biztosítsa, forgalomban vannak az ún. több ponton záródó ajtózárak, illetve hevederzárak is.
· Az ajtót kiemelés és feszítés ellen biztosítani kell.
· A vasalásokat, sarokvasakat úgy kell kialakítani, hogy azok maximálisan védjenek a betörés ellen.
· A cilinderbetéteket, mágnesbetéteket védőpajzzsal kell ellátni, így megakadályozhatjuk azok mechanikai feszítését, törését.
Az ablakok védelme:
Az ablakok védelmére egy jól elkészített, szakszerűen beépített rács megfelelő védelmet nyújthat. A rácsszerkezet helyettesíthető minősített, rács kiváltására alkalmasnak elismert más szerkezettel is (pl. áttörésbiztos üveg, biztonsági fólia stb.).
Elektronikus riasztás:
A mechanikus védelem mellet az elektronikus védelem a másik elem, mellyel védhetjük lakásunkat.
Míg a hívatlan látogató szorgosan keresi zárjaink nyitját fontos, hogy a külvilág tudomására hozzuk, valaki jogtalanul akar behatolni otthonunkba.
Felszerelhetünk helyi szirénákat, melyekkel a szomszédságunkban lakók figyelmét hívjuk fel arra, hogy illetéktelen személy jár lakásunkban.
A másik megoldás az úgynevezett távriasztás. Ennek lényege, hogy attól a pillanattól, hogy a betörő dolgozni kezd, otthonunktól távolabb egy erre szakosodott központ észleli a szorgos munkát és elfogókat küld a helyszínre.
Ha hazaérkezéskor betörés nyomait észleli, ne menjen be a lakásba!
Ennek két oka van. Egyrészt a betörő még bent lehet és nem kizárt, hogy menekülése érdekében fizikai erőszakot fog alkalmazni. Másrészt, ha bemegy, akkor a betörő által hátrahagyott nyomokat megsemmisíti, nehezítve az elkövető felderítését.
Bűncselekmény észlelése vagy annak gyanúja esetén a lehető legrövidebb időn belül értesítse a rendőrséget. Forduljon bizalommal a helyi körzeti megbízotthoz, vagy tegyen bejelentést a 107-es, illetve a 112-es segélykérő telefonszámon. Ha mód van rá, a szomszédokkal együtt tartsa szemmel lakását, hogy az esetlegesen ott tartózkodó betörő ne tudjon észrevétlenül távozni. Ha látja, jegyezze meg ruházatának leírását, gépkocsijának ismertető jegyeit – rendszám – menekülésének útvonalát.
Ezek az információk megkönnyítik a rendőröknek az elkövető elfogását, ezáltal az értéktárgyak mihamarabbi visszajuttatását.