A középkorban fontos szerepet játszott Magyarország északi határa és a Lengyelország felé vezető kereskedelmi út védelmében.
Feltételezhető, hogy mint sok más magyar vár, ez is közvetlenül az 1241-es tatárjárás után épült. Első ismert birtokosai a Balassák voltak. Oklevélben először 1267-ben, IV. Béla királysága alatt említik. Ekkor már létezett a fellegvár és valószínűleg a középső vár is.
IV. Béla uralkodásától a vár királyi birtok lett, amelyet ispánok és bérlők irányítottak. A 15. században Mátyás király vonta ismét fennhatósága alá, majd fiának, Corvin Jánosnak biztosította örökségként. Mátyás halála után Szapolyai János kezébe került. Először mint ispán, később mint király irányította. 1556-tól a Thurzók vették kézbe, 1606-tól birtokosai lettek – s maradtak az 1948-as államosításig. Miután a család férfiágon kihalt, a hét leány-örökös ún. közbirtokokba vonta (közös tulajdon lett, nem lehetett felosztani).
A viharos középkorban a várat – kedvező fekvése miatt – ostrommal nem sikerült elfoglalni, de a mindenkori védők – különböző okokból és érdekekből – időnként önként feladták.
1800-ban tűzvész pusztított a várban, a fából készült elemei (a felső vár egy termének kivételével, amelynek kazettás mennyezete ma is látható) elpusztultak. A 19. században megkezdték a felújítást, és múzeumot létesítettek benne.
A második világháború után a korábbi magyar birtokokat államosították Csehszlovákiában, a vár állami tulajdon lett. Jelenleg nemzeti emlékhely és múzeum. Bemutatják a vár történetét, legrészletesebben a Thurzó-korszakot és a közbirtokosság idejét. Természettudományi és néprajzi kiállítás, valamint gazdag ornitológiai gyűjtemény is van a múzeumban.
Látogatottsága hatalmas, a pénztár előtt majdnem mindig sorok kígyóznak. Érdemes kivárni a sort.
(A szöveg a Wikipédia szócikkének, valamint egyéni tapasztalatok alapján készült. A felvételeket Kutas Ferenc készítette.)
