Mindig ünnepi pillanat a Habitat for Humanity életében, ha az áldozatos munka eredményeként családokat tehet boldoggá – remélhetőleg egy életre.
Az amerikai központú szervezet egységei behálózzák a világot. Tagjai önzetlen segítséget nyújtanak az önálló otthon megteremtéséhez az arra rászorulóknak.
A Habitat szarvasi szervezete 2004-ben jött létre. Az Önkormányzat által adományozott telkeken 2008. július 4-ig 8 család költözhetett új otthonba. A helyi szervezet munkáját állandó és alkalmi önkéntesek segítik. Érkeztek már csoportok az USÁ-ból, Kanadából, Angliából, Írországból, Svájcból, Németországból; Budapestről, Csurgóról és más városokból, és természetesen helyi önkéntesek is dolgoztak.
Július 4-én újabb öt – a Bandrus, a Körösfalvi, a Sándor, a Fabó és a Lévai – család költözött új lakásba: ezt ünnepelték a résztvevők. A könnyes-vidám ünnepség – melyen a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola tanulói adtak műsort – egyben az újra kezdésé is volt: elhelyezték a következő háromlakásos épület alapkövét.
(A felvételeket K. Szarka Judit Habitat-állandó önkéntes készítette)
![Habitat 015 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/080707habitat/Habitat%20015%20%5B640x480%5D.jpg)
![Habitat 039 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/080707habitat/Habitat%20039%20%5B640x480%5D.jpg)
![Habitat 065 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/080707habitat/Habitat%20065%20%5B640x480%5D.jpg)
![Habitat 068 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/080707habitat/Habitat%20068%20%5B640x480%5D.jpg)
![Habitat 072 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/080707habitat/Habitat%20072%20%5B640x480%5D.jpg)
![Habitat 085 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/080707habitat/Habitat%20085%20%5B640x480%5D.jpg)

![Habitat 060 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/080707habitat/Habitat%20060%20%5B640x480%5D.jpg)
![Habitat 084 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/080707habitat/Habitat%20084%20%5B640x480%5D.jpg)
![Habitat 086 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/080707habitat/Habitat%20086%20%5B640x480%5D.jpg)
![Habitat 106 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/080707habitat/Habitat%20106%20%5B640x480%5D.jpg)
![Habitat 116 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/080707habitat/Habitat%20116%20%5B640x480%5D.jpg)
![Habitat 120 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/080707habitat/Habitat%20120%20%5B640x480%5D.jpg)


