Menu
in

A város pénze jó kezekben van

Földesi Zoltán sajtótájékoztatóján mondanivalóját három témakör köré csoportosította. Elsőként beszámolt Szarvas és Gyomaendrőd önkormányzatai és cégei által elnyert pályázatokról. Szarvas város egymaga több mint 1,2 milliárd forintot nyert el, a szarvasi cégek 13 nyertes pályázatot tudhatnak magukénak mintegy 160 millió értékben. A következőként a volt szarvasi KISZ-üdülő visszaszerzéséről esett szó, melyet a szarvasi lobby bruttó 35 millióért sikerrel hozott el nálunknál nagyobb eséllyel és anyagi lehetőségek bíró konkurensek elől. 

A Képviselő Úr szerint a város annyira szilárdan gazdálkodik, hogy egy ilyen értékes ingatlanért is eséllyel tudtunk indulni, mikor az önkormányzatok többségének likviditási gondjai vannak. Az ingatlan eredeti rendeltetésének megfelelően ifjúsági, turisztikai és sport célokra fogja használni a város lakossága, fiatalsága. Végül a gazdasági válságról ejtett néhány szót, ami mindannyiunk napjaira rányomja bélyegét. A közszféra béreinek befagyasztásával és 13. havi illetményének megvonásával kapcsolatban áldozatvállalást kért a válság legnagyobb veszteseitől, a közalkalmazottaktól, a nyugdíjasokat pedig megnyugtatta, hogy 13. havi nyugdíj második fele érkezik ebben a hónapban.
 

Leave a Reply

Exit mobile version