in

6-ból 3, avagy a Benka hozta a formáját

Ismét sikeresen szerepeltek általános iskolásaink a Bolyai Matematika Csapatversenyen, aminek az eredményhirdetését november 6-án tartották Gyulán. A 160 nevezett csapatnak a verseny megyei fordulóját október 17-én rendezték, melyen a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola 9 négyfős teammel indult, ebből ötöt hívtak be az eredményhirdetésre. Az elmúlt évhez hasonlóan minden évfolyamból az első hat helyezettet hívták meg a díjátadóra, de a diákok az utolsó pillanatig nem tudták, milyen helyezést értek el.

23 csapat közül 6. lett a 4. b-sek csapata, Buzás Balázs, Kiss Norbert, Prjevara Zsombor, Sallai Márton összeállításban.
38 induló közül 4. helyezést értek el az ötödikesek, Babák Botond, Makan Máté, Medvegy Rebeka és Slajchó Ágota.
A többi csapatunk, a negyedikesek 23 induló között és a nyolcadikosok 17 induló előtt megvédték tavalyi első helyüket, a hetedikesek tavaly hatodik helyük után 27 csapat közül lettek elsők évfolyamukban. November 22-én a negyedik b-sek, Borbély Petra, Fabó Norbert, Jakab Máté, Velky Anna, a hetedik a-sok, Babák Bence, Bae Sun Young, Fabó Nóra, Furár Adrienn, és a nyolcadik b-sek, Benedeczki Éva, Ipsits Bence, Juhász Balázs és Kovács Gergely képviselhetik Békés megyét az országos döntőn, melyet Budapesten rendeznek meg.
Az eredmények nem jöttek maguktól, sok munkát fektettek bele mind a gyerekek, mind a tanáraik, név szerint: Tóth Ferencné a két negyedikes, Révész Éva az ötödikesek és a hetedikesek, valamint Juhászné Kurucz Edit a nyolcadikosok felkészítője.
Szép eredmény hat évfolyamból és ilyen sűrű mezőnyből három első helyet, egy negyediket és egy hatodikat zsebre vágni.

Vélemény, hozzászólás?

Közművelődés árkok nélkül

A lenyugvó napnak nincs ereje