Szlovák Műkedvelő Színjátszó Társulatok Nemzetközi Találkozója zajlik a Vajda Péter művelődési Központban „Együtt a színpadon (és rajta kívül is!)” címmel. Megnyitotta Mótyán Tibor, a helyi, és Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke. A megnyitó után a Vertigo Szlovák Színház adta elő Holub Ivan: Temetés című darabját, ami egy gazdag agglegényről szóló fekete komédia, aki megtervezi saját, luxus kivitelű temetését. Az a vágya, hogy lássa, hogyan siratják hozzátartozói, akikhez annyira jó, és akik annyira szeretik! Ám rájön, hogy holtan a temetésből voltaképpen semmit nem fog látni. És ekkor támad egy remek ötlete! De ahogy az már lenni szokott, a dolgok teljesen más irányt vesznek, mint azt elképzelte. Este kilenctől a “Bayer aszpirin” szlovák nyelvű változatás, majd szombaton és vasárnap további előadásokat láthatnak az érdeklődők.
in Rendezvény