in

5 éves a Jobbik Szarvason

2003. december 10-én alakult meg a Jobbik Szarvasi Szervezete, amely az országban akkor a kilencedik helyi szervezet volt. Korábban már működött pártunk elődszervezete, a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) a szarvasi főiskolán, amely nagysikerű előadásokkal hívta fel magára a figyelmet.
2003 nyarán egy főiskolai gólyatáborban találkoztak az akkor még egyesületként működő szervezet országos vezetőségével a Jobbik leendő helyi szervezetének alapítói. Azon a napon Nagy Ervin, a Jobbik akkori alelnöke és Oláh János egyetemi tanár tartott előadást a globalizációról, amely a mai napig meghatározza szervezetünk gondolkodásmódját.

A decemberi alakuló ülésen Nagy Ervin mellett részt vett Szabó Gábor pártigazgató is, és kialakult az a kis csapat, amely mára megtöbbszörözte létszámát, és fontos szereplője, néha pedig alakítója a szarvasi közéletnek: Gajdos Attila alapító elnök, Hlbocsányi János, Papp Sándor Zoltán és Samu Tamás Gergő.

A szarvasi Jobbik első rendezvényét februárban tartotta, amikor Kovács Dávid pártelnök és Molnár Tamás, az Inconnu művészcsoport tagja tartott nagysikerű előadást.

Később rendszeressé váltak a politikai és ismeretterjesztő előadások, megemlékezések, de emellett természetesen kivettük részünket a választások előtti kampánymunkákban és magukon a választásokon is. Sok munkával, kis lépésekkel, de úgy érezzük, hogy egyre közelebb kerülünk álmunkhoz, a független, büszke és élhető Magyarországhoz.

Vélemény, hozzászólás?

Tisztújítás a Szocialistáknál!

vanda

Családias hangulató úszóverseny