Decemberi barangolás az Erzsébet-ligetben

A naptár decembert mutat, a Liget inkább novembert. A bágyadt napfény kellemesen melegít. A bejáratnál díszes oszlop – csupaszon. Az eligazító táblákat vandál kezek leszaggatták.

Lábam alatt zörög az avar; ez az elmúlás, mégis ez ad életet az új tavasznak.

 

 

A Pavilon. Bányász János egykori építőmester alkotása. Sírva fakadna, ha látná, így csak a sírjában forog. Egykor szüleim vasárnaponként kisétáltak, néha megengedtek maguknak egy-egy pohár sört. Habja a felvert, megcukrozott tojásfehérjét idézte, hát megkóstoltam. Kár volt.

 

 

 

Az évszázados fák most semmit sem takarnak. Kirajzolódik a Liget térképe. Micsoda fantáziával tervezte meg annak idején a város kertésze, Dolesch Vince! Azóta csak rontottak rajta.

 

 

A napsütötte pad hajdani csókok emlékét idézi.

 

 

 

Mocsárciprusok. Nyáron sekély vízben állnak, romantikus vízi alagútjaiba vissza-visszatérek. Sajátos tövük közt most a lehullott, bársonyos lombjuk takarja az iszapot. Vajon látták-e még az egykori fahidat, melynek helyén most kamionok dübörögnek át a Körös felett?

 

Tanösvény. A Városszépítők alkotása, mindenkinek végig kellene járni. Akár most is. Remekül tartják magukat a táblák az idővel szemben, de a barbároknak nem tudnak ellenállni.

A zörgő avarban tovatűnt emlékek kísérnek.