Menu
in

Zsírégetés korcsolyázással

kori

Amikor kint cudar mínuszok járnak, az emberek egyik fele takarót húz a fejére, a másik fele pedig korcsolyát vagy sílécet a lábára. Ha eddig az első tábort gazdagítottad, igyekszünk meggyőzni arról, miért érdemes a korcsolyázás mellett döntened.
Bár a jég csúszik, és a huppanásokat sem spórolhatod meg, kitartó gyakorlással akár pár hét alatt haladó szintre juthatsz!

 

Mikor érdemes elkezdeni? Felnőttként is belevághatunk?
Öt-hét éves korban a legideálisabb először korcsolyát húzni. Felnőttkorban kétség kívül megfontoltabban és lassabban megy a tanulás, mint a kisgyermekeknél, de ilyenkor is érdemes belevágni.

 

Mennyi időt vesz igénybe a tanulás, mikor juthatunk el a magabiztos korcsolyázás szintjére?
Az alapok pár óra gyakorlással megtanulhatók. A gyerekek három-négy alkalom után jutnak el a lépegetéstől a csúszásig, utána felgyorsul a fejlődésük, és szinte észrevétlenül tanulják meg a bonyolultabb figurákat, például a fordulást és a kanyarodást. Azok, akik felnőtt korukban lépnek először jégre, általában hamarabb ráéreznek az alapmozdulatra, vagyis akár már az elő alkalommal is tudnak pár métert csúszva, esés nélkül haladni, viszont erről a szintről lassabban fejlődnek tovább.

 

Nehéz elsajátítani a különböző figurákat?
A koszorú, a hátrafelé menet, a megállás már haladóbb szintet igényel, amelyhez elengedhetetlen a rengeteg gyakorlás, és az, hogy a korcsolyázó biztonságban érezze magát a jégen. Általánosságban elmondható, hogy az ügyesebbek kb. 15-20 alkalom után már ezekkel a figurákkal is próbálkozhatnak.

Milyen öltözet ajánlott hozzá?
Ha korcsolyázni indulunk, nagyon fontos a kényelmes és praktikus viselet. Kezdőként érdemes vízhatlan nadrágban jégre menni, mert az esések következtében hamar átnedvesedhet az öltözék. Az orkán nadrág vagy egy kezes-lábas ideális a célra. Kabát helyett célszerű több pulóvert egymásra húzni, így könnyebbé válik a felső test mozgatása és az egyensúlyozás. Sál helyett érdemes magas nyakú pulóvert, garbót venni. Sapkát mindig vigyünk, hiszen a jégen eleve pár fokkal hidegebbnek érezzük a levegőt, és a kesztyű viselése is kötelező – ebből is a vízhatlan változatot válasszuk. Lehetőség szerint térdzoknit vegyünk fel, amelyik nem csúszik le, és nem nyomja a lábunkat. Érdemes beszerezni egy műanyag élvédőt is, ami a „szárazföldön” könnyíti meg a járást, hiszen a betonra nem szabad a pengével rálépnünk, mert annak egyből kicsorbul az éle.

 

Mekkora a sérülésveszély?
Nem nagyobb, mint más sportágakban. A biztonságos korcsolyázáshoz meg kell tanulni, hogyan tompíthatjuk az esést a kezünkkel úgy, hogy a csuklónk és a könyökünk ne sérüljön meg. Persze esésekkor előfordulhatnak kisebb zúzódások. Veszélyes lehet a pályarészek elválasztására szolgáló kötélbe kapaszkodni, mivel ez nem feszes, így általában hanyattesés lesz a végeredmény, ami enyhe agyrázkódással járhat. A kéz sérüléseinek kivédésére mindenképpen viseljünk kesztyűt.

Milyen izmokat fejleszt, milyen hatással van az alakunkra?
Elsősorban az alsó végtagokat és a feneket formálja, egyszerre növel izmot és szálkásít. Tekintettel arra, hogy aerob-jellegű mozgás, zsírégetési hatásfoka kiváló. Egy órányi, normál tempójú korcsolyázással akár 400 kalóriát is elégethetünk!

 

Látogassa meg a www.szakrendelo.hu-n!

Leave a Reply

Exit mobile version