Március 21-e a szarvasi gépírók, szövegszerkesztők, gyorsírók számára már nem csupán a tavasz kezdetét jelenti. Ezen a napon vette át négy versenyző a magyar bajnoki címért járó serleget.
A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége által rendezett legrangosabb verseny eredményhirdetését tartották a tavasz első napján Budapesten. A Szarvasi Helyi Csoport 7 tagja, valamint Szarvas Város Közoktatási és Közgyűjteményi Intézménye Vajda Péter Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 12 diákja vett részt a február 28-án rendezett országos bajnokságon. A versenyen nyújtott teljesítmények alapján osztják ki minden évben a 11 bajnoki címet. A várakozással teli hosszú napok után először a Szövetség honlapján jelent meg az eredmény, első oldalon a bajnokok nevével.
A bajnoki címmel kitüntetett versenyzők között 4 szarvasi név volt.
Csikós Edina Magyarország 2009. évi junior szövegszerkesztő bajnoka,
Csipai Melinda Magyarország 2009. évi felnőtt szövegszerkesztő bajnoka,
Krasznai-Kis Eszter Magyarország 2009. évi összetett (gépírás, gyorsírás) bajnoka,
Pribelszki Petra Magyarország 2009. évi ifjúsági szövegszerkesztő bajnoka lett.
De a dicsőségtáblán még ott találjuk Oncsik Máriát, aki szövegszerkesztésből 1., Tusjak Tündét, aki 2. helyezést ért el a junior korosztályban. A felnőttek között Nagrant Tünde 3, Szondiné Szvák Nóra pedig 4. helyezést ért el. Szépen szerepeltek az utánpótlás tagjai, a diákok is, hiszen valamennyien sikeres dolgozatot készítettek és a középmezőnyben végeztek.
A szarvasiak tehát ismét helytálltak, az ország legjobbjai lettek. Bízunk benne, hogy Csikós Edina, Krasznai-Kis Eszter, Nagrant Tünde és Szondiné Szvák Nóra Pekingben, a világbajnokságon is ott lehet.
Ehhez továbbra is várjuk a támogatásokat a Szarvasi Öregdiákok Baráti Köre számláján: 11733058-20001003.
![003 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/003%20%5B640x480%5D.jpg)
![007 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/007%20%5B640x480%5D.jpg)
![008 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/008%20%5B640x480%5D.jpg)
![009 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/009%20%5B640x480%5D.jpg)
![012 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/012%20%5B640x480%5D.jpg)
![015 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/015%20%5B640x480%5D.jpg)


![001 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/001%20%5B640x480%5D.jpg)
![002 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/002%20%5B640x480%5D.jpg)
![004 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/004%20%5B640x480%5D.jpg)
![005 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/005%20%5B640x480%5D.jpg)
![006 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/006%20%5B640x480%5D.jpg)
![010 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/010%20%5B640x480%5D.jpg)
![011 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/011%20%5B640x480%5D.jpg)
![013 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/013%20%5B640x480%5D.jpg)
![014 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/014%20%5B640x480%5D.jpg)
![016 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090402gepirok/016%20%5B640x480%5D.jpg)

