Dorina 8 éves létére a 10-12 éves korosztályban indult, mert a legkisebbek között nem akadt elég nevező; ez külön nehezítette Dorina dolgát, hiszen ebben a korcsoportban még különösen nagy különbségnek számít a már említett 2 év. De ez Dorina hozzállásán nem látszott meg, rendkívül magabiztosan jutott tovább az elődöntőből, ahol élete legszebb küzdelmét vívta: ellenfele egy 10 éves füzesgyarmati kislány volt támadó taktikával, de Dorina rendkívül jól semlegesítette akcióit és kontrái rendre betaláltak, olyannyira, hogy túl erős technikáért még egy pontlevonást is kapott. A második menetben pedig már azt csinált az ellenfelével amit akart, itt domborodott ki igazán a taekwon-do lábtechnika szépsége. Felnőttekhez hasonló kombinációi mind a bírák, mind a más edzők elismerését váltotta ki. Dorina győzelme egyértemű volt.
A döntőben már előző meccseiről ismert ellenfelével, a 11 éves Tamás Boglárkával kellett küzdenie, akinek hosszabb végtagjai lévén nagyobb esélye volt, de Dorina keményen, fegyelmezetten küzdve egyenlő ellenfélnek bizonyult. A második menetben pedig már szinte végig Dorina irányított. Épp ezért a bírák csak 2:1-es megosztott pontozással adták Tamás Boglárkának az aranyat, Dorinának pedig az ezüstérmet. Azonban nincs okunk csüggedni, hiszen Dorina helytállása példamutató és hosszabb távon gyümölcsöző, olyannyira, hogy eredményei alapján beválogatták a 8-9 éves korosztályban az októberben megrendezésre kerülő olaszországi kick-box EB-re induló válogatottba. Tehát Dorina nemcsak Szarvast, hanem hazánkat is kéviseli! Támogatók jelentkezését várjuk!
A Taekwon-do Szakosztály továbbá köszöni Szarvas Város Önkormányzata segítségét és itt hívja fel a figyelmet edzéseire, amelyek minden hétfőn és csütörtökön 17.30-kor a Petőfi utcai sportcsarnokban kerülnek megrendezésre, melyekre minden érdeklődőt szeretettel vár.