2009. április 25-én Szolnokon rendezték meg az aerobicosok a DIÁKOLIMPIA DÖNTŐJÉT. Az egész napos versenyen először a sportaerobicosok mutatták be gyakorlataikat.
A szarvasi Ritmus Sportaerobic Club versenyzői ezúttal iklokláik színeiben versenyeztek.
A Szarvasi Intézményt képviselte az UP 2-es korosztályban a DEMETER VIKTÓRIA, DEMETER VIVIEN, GYEKICZKI ADÉL, KERESZTURSZKY ZITA és SZIRONY DÓRA alkotta csoport, akik a Diákolimpia Döntőn a dobogó második fokára állhattak. Edzőjük: Somogyi Zsuzsa.
Az UP 1-es korosztály leány egyéni versenyében az élen álló három hölgy között igen szoros küzdelem alakult ki. Az első három helyezett eredménye között mindössze 0.15 pont különbség volt. Ebben a küzdelemben GYEKICZKI GYÖNGYI, a Szarvasi Intézmény tanulója bronzérmet szerzett, edzője: Somogyi Zsuzsa
A fiúk versenyében FABÓ MÁRKÓ – aki szintén a Szarvasi Intézmény tanulója – a negyedik helyezést érte el, szép eredmény hogy az előző versenyhez képest 3 pontot javított.
A korosztály párosai között kilencedik helyen végzett a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola két tanulója: BENCSIK MIKSA és BÚZÁS CSILLA, akiket szintén dícsére illet, mert ugyancsak 3 pontot javítottak, előző eredményükhöz képest.
Eredmények:
SA UP1 LEÁNY EGYÉNI: GYEKICZKI GYÖNGYI 19,2 pont III. hely
SA UP2 CSOPORT: DEMETER VIKTÓRIA, DEMETER VIVIEN, GYEKICZKI ADÉL, KERESZTURSZKY ZITA, SZIRONY DÓRA 14.837pont II.hely
SA UP2 FIÚ EGYÉNI: FABÓ MÁRKÓ 11.65pont IV. hely
SA UP2 PÁROS: BENCSIK MIKSA, BÚZÁS CSILLA 12.85 pont IX. hely

![001 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090429ritmus/001%20%5B640x480%5D.jpg)
![003 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090429ritmus/003%20%5B640x480%5D.jpg)
![007 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090429ritmus/007%20%5B640x480%5D.jpg)
![009 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090429ritmus/009%20%5B640x480%5D.jpg)
![011 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090429ritmus/011%20%5B640x480%5D.jpg)
![015 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090429ritmus/015%20%5B640x480%5D.jpg)
![017 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090429ritmus/017%20%5B640x480%5D.jpg)
![021 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090429ritmus/021%20%5B640x480%5D.jpg)
![023 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090429ritmus/023%20%5B640x480%5D.jpg)
![025 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090429ritmus/025%20%5B640x480%5D.jpg)
![027 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090429ritmus/027%20%5B640x480%5D.jpg)
![029 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/090429ritmus/029%20%5B640x480%5D.jpg)


