A Szarvasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya feljelentés alapján nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, aki 2009. július 12-én 16.00 óra és 2009. július 14-én 08.50 óra közötti időben ablakkifeszítés módszerével bejutott egy szarvasi lakatlan, új építésű lakóházába és onnan leszerelte az összes felszerelt rézcsövet, valamint megrongálta, leszaggatta a falról a házban szintén felszerelt 5 db lapradiátort. Így kb.1.000.000 Ft kárt okozott a ház tulajdonosának.
2009. július 15-én a mezőtúri vasútállomáson a helyi rendőrök igazoltattak két férfit, akik zsákokkal szálltak le a vonatról. Az igazoltatás és csomagátvizsgálás során a zsákokból rézcsövek kerültek elő, melyek származásáról elszámolni nem tudott a két szarvasi férfi.
Az eseményt követően a Szarvasi Rendőrkapitányságon történő kihallgatásuk során a cselekmény elkövetését beismerték.
A két szarvasi férfi – előéletük miatt – már ismert volt a rendőrség előtt. A fenti rézcsőlopás és egyéb bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható felnőtt férfit a Szarvasi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és előzetes letartóztatását kezdeményezte, társa pedig – fiatal kora miatt -, a Gyermekvédelmi Központban került elhelyezésére.
Szarvas, 2009. július 16.