Megjelent a Békés Megyei Civil Újság Körös-szögi kiadása. A Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával kiadásra kerülő ingyenes lap minden hónap második hetében kerül utcára, szerepvállalását illetően pedig a kistérségben működő közel 400 civil szervezetről szól, az itt élő és tevékenykedő civilek számára.
Mivel a lap terjesztése kizárólag postai úton komoly anyagi terhet jelentene, ezért az újság kiszállítással jut el a legnépesebb településekre. A városokban több forgalmas helyen (Polgármesteri Hivatal, Művelődési Központ, Tourinform Iroda), a községekben a helyi polgármesteri hivatalokban lehet hozzájutni.
Reményeink szerint a Civil Újság olyan tartalmas lap lesz, amely a civilek számára hasznos és érdekes információkat nyújt. Tájékoztat a szervezetek munkájáról, beszámol programjaik megvalósításáról, az aktuális pályázati lehetőségekről, helyi kezdeményezéseket, sikeres összefogásokat mutat be, ötleteket nyújt a további fejlődéshez. Emellett színes beszámolókban mutatja be az adott közösség hagyományait, turisztikai látnivalóit, azon személyek munkáját, akik sokat tettek a települések fejlődéséért.
A sikeres együttműködés érdekében segítséget is várunk a civilektől. Kérjük, hogy segítsék elő munkánkat információikkal! Olyan helyi civil aktivisták, kezdeményezések bemutatásának is szívesen helyt adunk, akik a maguk területén sokat tettek az adott szervezet, település, kistérség fejlődéséért.
A lap papírnyomtatásban 1000 példányban készül, de elolvasható az alábbi weboldalakon is: www.bekescivil.hu; www.korosvolgye.hu; www.gyomaendrod.com; www.newjsag.hu;
Bakulya Mihály felelős szerkesztő
A Civil Újság megtekinthető itt pdf formátumban (6MB)
A Civil Újság lelőhelyei
Békésszentandrás: Polgármesteri Hivatal, Hősök tere 1.
Csabacsűd: Polgármesteri Hivatal, Szabadság u. 41.
Gyomaendrőd: Polgármesteri Hivatal, Szabadság tér 1.
Endrődi Művelődési Ház, Déryné Blaha Lujza u. 21.
Tourinform Iroda, Erzsébet liget 2.
Hunya: Polgármesteri Hivatal, Rákóczi út 19.
Kardos: Polgármesteri Hivatal, Gyomai út 24.
Kondoros: Polgármesteri Hivatal, Hősök tere 23.
Kondorosiak Baráti Köre, Csabai út 32.
Örménykút: Polgármesteri Hivatal, Dózsa u. 26.
Szarvas: Polgármesteri Hivatal, Szabadság út 25-27.
SZÁMK Vajda Péter Művelődési Központ, Kossuth tér 3.