in

Karatés hírek

Lizon János és Skorka Tibor a sikeres danvizsga után

Eseményekben és eredményekben is bővelkedett a nyárelő a szarvasi karatésok háza táján. Szezonzáró versenyként az ausztriai Strasswalchenben egy nemzetközi bajnokságon indult a csapat néhány tagja. Ezúttal legjobban Lovász Gergely szerepelt, aki küzdelemben második helyezést ért el. Első két mérkőzését simán nyerte osztrák ellenfelei ellen a következő fordulóban egy nehezebb svájci ellenféllel szemben hosszabbításban sikerült kiharcolni a továbbjutást. Ezután egy szlovén versenyzővel találkozott, akit szoros versenyben 2:1 legyőzött és ezzel megnyílt az út a döntő felé. Gergely a döntőben szintén egy szlovén karatékával került szembe, akivel szemben két hosszabbításban sem sikerült pontot elérni, így 0:0 állás után “hirtelen halál” következett, ahol a szlovén versenyző szerezte meg a mindent eldöntő találatot, és ezzel az aranyérmet. Lovász Gergely így a második helyen zárta a versenyt, ami annál is inkább fontosnak tekinthető, mert ez a bajnokság mintha “mumusa” lett volna a szarvasiaknak, hiszen szarvasi karatéka itt még nem tudott érmet szerezni.

 

A 2009. évi Magyar Bajnokságon három sportolónk küzdhetett a bronzéremért: Borzi Balázs, Melis Erik és Melis Vivien. Legifjabb hölgyversenyzőnknek sikerült is felállnia a dobogóra.

 

A szarvasiak csapata a nemzeti ligában is szépen teljesített: Borzi Balázs, Melis Erik és Havasi Márton kiegészülve a csabacsüdi Springel Norberttel az első fordulóban a második helyen zárt. A második fordulóban a Szarvasnak egyedüliként sikerült legyőznie az élen álló BVSC –t. Melis Erik remeklésének köszönhetően az őszi szezont fiaink a harmadik helyről kezdhetik.

 

Újvidéken került sor júniusban a Duna Nemzetközi Kupára, ahol Borzi Balázs két fejrúgással biztosította be magának az aranyérmet. Brachna Bence a sajátjánál eggyel magasabb súlycsoportban ugyaninnen az ezüstérmet hozhatta haza, Springel Norbert pedig egy bronzot.

 

A nyári időszak hagyományosan az edzőtáborok ideje a karatéban, amelyek ebben az évben kicsit rendhagyóan korábban kezdődtek meg a július végi világbajnokság miatt. Ebben az évben Oberwart adott otthont az osztrák nemzetközi tábornak, ahol három japán mester – R. Koga 8. dan, N. Kawasoe 7. dan Y. Koike 5.dan – irányította az edzéseket. A szarvasi karatékák már hosszú évek óta folyamatosan látogatják ezeket a táborokat és a fenti mestereknél van lehetőség övvizsgák letételére is. Ebben az évben két szarvasi tett sikeres vizsgát 1. danra, az első fekete öves fokozatra. Lizon János és Skorka Tibor négy nap fárasztó edzés után szép munkával teljesítette a kötelező feladatokat. Velük együtt már több mint tízre emelkedett azoknak a száma, akik az elmúlt években mester fokozatot szereztek a klubban.

Lizon János és Skorka Tibor a sikeres danvizsga után

Lizon János 1. dan (balról) Lovász György 5. dan (középen) és Skorka Tibor 1. dan (jobbról) a sikeres danvizsga után

 

A Nemzetközi Shotokan Karate Szövetség (SKI) ez év nyarán Athén városában rendezi meg világbajnokságát, ahol 60 ország közel kétezer sportolója vesz részt. Hazánkat 37 tagú válogatott képviseli a megmérettetésen. Az utazó keret szarvasi tagjai: Borzi Balázs, Brachna Bence, Melis Erik, Lovász Gergely, Laurinecz Zsolt, valamint szenior kategóríában Lovász György és Tímár Attila. (A versenyzők felkészítését Lovász György, Ruzsinszki György és Lipták Tibor irányította)

 

Támogatók:
Aranyszarvas Apartmanház, Lau-Federn Kft., Szarvas és Vidéke Takarékszövetkezet, Szarvasi Mozzarella Kft., Worktrans Kft. és Szarvas Város Önkormányzata

Vélemény, hozzászólás?

Megjelent a Körös-szögi Civil Újság

Színesítő séta ma 7-8-ig