Határtalan bizalom

Nézem, amint mellettem fekszik. Egyenletesen emelkedik-süllyed a mellkasa. Alszik. Néha meg-megmoccan a lába, keze. Talán álmában fut valami után, talán egy lepkét kerget, egy madarat akar megfogni. Olyan békés, olyan nyugodt. Honnan ez a mélységes bizalom? Miért bízik meg bennem ennyire? Ha akarnám most könnyen meg is ölhetném. Olyan könnyű volna, hiszen szinte tálcán kínálja nekem az életét. Az enyém. Azt teszek vele, amit akarok.

Egy kicsit istennek érzem magam mellette. Bénító érzés. Sosem éreztem még így senki mellett sem. Egyszerre felszabadított bennem egy csomó mindent, amikor belépett az életembe. Karmikus lépés volt az a lépés. Karmikus találkozás. Egyszerre volt végzet és kezdet. Azon a napon mindkettőnk útja egybefonódott: ami addig csak két halvány ösvény volt, a találkozásunk után már egy határozott út lett. Mindketten tudtuk, bár szavakkal soha ki nem mondtuk, hogy ez az út valamelyikünk haláláig tart. Nincsenek benne elágazások, nincs róla letérés: ez az út, a mi utunk egyenesen a halálig tart. A halál felé tart.

Letaglózott, amikor ráébredtem, hogy mennyire egy hullámhosszon vagyunk. Megdöbbentett, hogy mennyire ért engem. Csak apró jelek voltak: ha fáradt voltam mellém bújt, ha szomorú voltam, akkor addig-addig jött-ment körülöttem, amíg szinte kikövetelte, hogy csak vele foglalkozzak, és amíg őt szeretgettem, azalatt el is röppent a bánatom, mint egy őszi fecske.

Ha a szemébe nézek olyan mélységeket látok, mintha egy szakadék szélén állnék és onnan néznék a mélybe új világok felé. Szinte magával ránt az a mélység. Néha azt érzem, hogy egyre csak húz és húz maga felé, addig, amíg eltűnök benne. Ilyennek képzelem el a Nirvánát. Ez lehet a teljes megsemmisülés, a teljes átlényegülés. Néha úgy néz rám, mintha már legalább kétszáz éves lenne, és az élet minden bölcsessége az övé lenne. Sokszor nevetségesnek és lényegtelennek érzem a ’problémáimat’ és ’gondjaimat’ ha ilyen tekintettel néz rám.

Olyan bizonyossággal érint meg, olyan finom magabiztossággal teszi kezét a kezemre, mintha tudná, hogy nem fogok semmit tenni, csak elveszni a pillanattal együtt, amikor megérint. Olyan finom puha a keze, jó meleg, biztos – soha nem érint meg így már senki sem.

Annyira könnyű őt szeretni. Nincs semmi játszma, nincsenek taktikák és praktikák, nincs alku és megadás, nincs semmi, ami mocskos és méltatlan. Csak a szeretet, ami a szívünket eggyé formálta. Csak odaadás és megértés, csak gondoskodás és törődés. Csak ez a boldogságos nirvána van, ez az időtlen és örökérvényű egymáshoz tartozás van.

Csak ő van és én vagyok: egy állat és egy ember.
Csak ő van és én vagyok: egy ember és egy állat.