H.Cs.
Kupleráj Szarvason? Titkos kaszinó a Dózsa György úton? Jósda a Partizán utca végében? Egyik sem. Elvis koncert volt anno a Nyúlzugban. Hatvanas évek dereka. A nagy visszatérés előtt Elvis leugrott Szarvasra, hogy letesztelje az itteni közönséget. Úgy volt vele, hogy a legújabb produkcióját előbb egy zártabb, apróbb miliőben szeretné bemutatni, és okulni az esetleges reakciókból. Akkoriban még nem volt úgy kiépítve a part, mint manapság, hogy telek telket ért. Nyulak futkároztak, almafák, vadon, vadkelet. A mi telkünk persze már megvolt. Kora délutánra vártuk Elvist, de csúszott a program. Estefelé elindultam vele szemben, mert láttam, hogy nem messze egy Cadillac lámpája pásztázza a parti fákat. Elvis már mosolygott a volán mögött. Nem beszélt sokat magyarul, mindig csak annyit tanult meg nyelvünkből, amennyi az adott szituációs helyzethez elegendő volt. Milyen szar ez az út, öcsém, kirázza a beleimet – mondta fehér autójában ülve, ahogy mellém ért. A hátsó ülésen sörösüvegek gurigáztak, a kilós kenyér mellett két szál kolbász és egy tábla szalonna hevert.
Behajtott a kapun, kiszállt, fekete haját hátrasimította, majd arcáról a verejtéket egy fehér kendővel letörölte, s a kendőt odadobta a macskámnak. Dr. Dundre hátravitte. Lehet, hogy elásta. Tényleg, utólag nem ártana felásatni a kertet, hátha még ki lehetne mutatni Elvis DNS-ét a földből. Azért az tényleg szenzációs bejelentés lenne, hogy a nyúlzugi telkünk mittudomén’ 0,00000000000000000111001145 %-ban tartalmaz Elvis Presleyt. Egyből felkúszna a telek ára, Nyúlzug zarándokhellyé válna, óriási nyüzsgés alakulna ki itt a környéken…
De jó ez így, maradjon csak a nyugi, nem is beszélek erről a kendős témáról többet. Lényeg, hogy Elvis elég gyorsan felvette velünk a ritmust, semmi sztárallűr, mindössze egy párnát kért a feneke alá, nehogy a pad durva deszkája felsértse fekete bőrnadrágját. Nem arcoskodott, inkább néha kissé zavaró is volt csendessége. Jó, persze, nem igazán tudott hozzászólni azokhoz a témákhoz, amelyek bennünket foglalkoztattak, de azért néha elmosolyodott, ha mi már ordítva röhögtünk. Pár számot hozott, nem erőltette a dolgot. Színpad híján felállt egy lefordított vödörre, amivel a tujákat szoktam locsolni. Ahogy mozgatta a csípőjét, néha meginogott a vödör, de nem történt baleset. Egész jól énekelt, meg is beszéltük a srácokkal, hogy meglepően jó a hangja, olyan mély, búgós. Annyit azért elárult, hogy ezzel a műsorral megy Las Vegasba, mi meg mondtuk neki, hogy hajrá, az bizonyára valahol a Körös másik oldalán van, ha itt bejött a zenéje, ott is kajálni fogják.
Éjfél körül megéheztünk, Elvis kolbásza nekünk elsőre nem jött be, paprikát egyáltalán nem tettek bele, borsos volt, vagy milyen. A szalonnája meg sótlan, de illendőségből ettünk belőle. Nem illik ilyet kiteregetni, de Elvis egy kissé becsípett, a végén még egymagában, lehajtott fejjel dúdolgatott valamit a teraszon, hoztam is neki egy plédet, betakartam, nehogy megfázzon a hűvös hajnalon. Mire felébredtünk, már nem volt ott. És akkor évekig jöttek a hitetlenkedők, hogy milyen bizonyítékunk van erre az éjszakára, amikor nem is volt saját fényképezőgépünk, hogy megörökíthessük ezt a különleges látogatást. Örökké ezen vannak fennakadva. Akiről nincs fotó, az nem is létezik? Ne menjünk ebbe bele, mert a dinoszauruszok húznák a rövidebbet. Ott voltunk, Elvis lejött, Dr. Dundre meg elkaparta a Király kendőjét. Fárasztó, kemény munka lesz, de mégiscsak felásom a telken a hátsó kertet.
H. Cs.
{jomcomment}
