Maros Éva Liszt-díjas hárfaművész és Geiger György Liszt- és Kossuth-díjas trombitaművész, Érdemes Művész koncertjén kiderült, hogy a nők ujjbegyre nehezebben fáradnak el, mint a férfiak tüdőre, ill. azt, hogy mennyire megtévesztő lehet minden zeneszám után a vastaps. Szerda este a Tessedik Sámuel Múzeum nagyterme zsúfolásig megtelt zenebarátokkal. A műsor első részében „régebbi”, a rövid pihenő után pedig modernebb művekből hallgathatott a nagyérdemű. Az est hangulatára jellemző, hogy a több mint 100 fős közönség vastapssal tartóztatta fel a félidőre vonuló művészeket. A második fél minden darabját vastaps kísérte, ami meg is zavarta Maros Éva művésznőt, akit Geiger György nyugtatgatott, hogy ez még mindig a program szerinti műsor, ki akarnak tenni magukért Szarvason, így tipikusan a ráadásra tartogatott zeneszámokat is a műsorra tűztek, „hátha nem kérnek majd ráadást a végén” mondta mosolyogva.
Na, ez nem jött be, a közönség sokáig felállva tapsolt a végén, még a ráadás után is. Bach átirata, Daquin: A kakukk, Händel: Passacaglia, Marcello: Adagio, Vivaldi: Allegro, Greensleewes variációk, Schubert: Szerenád, Bizet: Carmen-Habanera variációi, Debussy: Holdfény, Bartók: Este a székelyeknél, Csajkovszkij: Nápolyi tánc, Rimszkij-Korszakov dongója mellett műsorra tűzték Maros Éva zeneszerző édesapjának, Maros Rudolfnak Hárfaszvit-tételeit, amit lánya számára írt, amikor kiderült, hogy lányából hárfa művész lesz. Lehet, hogy idegenül hangzik a hárfa egy szarvasinak, hiszen nem láthatunk az utcán hárfával a Chovánba hárfaórára siető diákot, de nagyon kellemes és pihentető meglepetés volt, pont jó egy húzós hétkezdet után leereszteni. Már-már hiányozni fog.
