Igen, az a Putyinék telke. A kocsma utáni harmadik dűlőn kell bemenni, és a nagy erkélyes ház után az a kopott vaskerítés. Igen, az lesz az, amelyik tele van parlagfűvel. Nem tudnak Moszkvából örökké ideröppenni, hogy füvet nyírjanak. De most már legalább tudod, melyik Putyinék telke. (Erzsike néni hitetlenkedő unokájával beszélgettem az imént, nem tudom, mit akadékoskodik, miért ne lehetne Putyinnak körösparti nyaralója. Mindegy.) Neki nem is mondom akkor, hogy valamelyik nap Putyin a telke kapujában megállított, hogy veszek-e tőle halat. Félmeztelen volt, kopasz fején megcsillant az alföldi nap égető fénye. Izzadt szegény, mint a disznó, nem ehhez van szokva. Moszkvában hosszú a tél, mocsok hideg tud lenni, nyáron sem egy déltengeri szenvedély, de itt, júliusban a negyven fok sem ritka, és akkor mindenki kikészül. Putyin pedig nem egy szuperhős. Csak egy átlagos pali, aki mellesleg jól összekapta magát a volt SZU-ban. Szóval halat vegyek Putyintól.
Nem gond. Mutatta a nylonzacskót, tele volt tenyérnyi keszeggel. Oroszul noszogatott, valami ilyesmit mondott, kissé énekelve, hogy:
Солнце горит в алых гроздьях рябин,
Новый день встречает земля,
Реет твой Флаг над простором равнин,
О Удмуртия моя!
Csak bólogattam, hogy jól van, kopaszkám, lazíts, megveszem a nyamvadt halaidat, tudom, hogy milyen tré a helyzet odaát. Akkor nem is gondoltam, de később rájöttem, hogy Putyin az Udmurt himnusz szövegét vágta az arcomba. Jó szöveg volt egyébként, éreztem, hogy nagyon egyben van, bár az értelmét nem vágtam. De nem is ez a lényeg. A saját verseimet sem értem, csak írom. Adtam neki egy ezrest, ő meg rögtön begyűrte a fürdőgatyájába. Aznap este vodkáztunk a haverokkal, meséltem nekik Putyint, meg a keszegeket, de harsányan kiröhögtek, hogy örökké ilyenekkel fantáziálok, hogy Szarvason Elvis, Jean-Claude Van Damme meg Putyin portyázik szabadidejében. Szerintük ezek szimpla csacskaságok. Mondták, hogy nekem krónikus sztárhiányom van, sokkal több kereskedelmi tévét kellene néznem, ajánlották a mostanában futó, nagy sikerű főzőműsorokat.
Másnap megint kitekertem Putyinék telkére, de nem volt ott senki. Még orosz-magyar, magyar-orosz szótárt is vittem magammal, nehogy megint valami himnusszal jöjjön nekem a kopasz vezér. De tök üres volt a környék. Fű lenyírva, szemét összeszedve, kapu leláncolva. És akkor észrevettem a földön egy nagy borítékot. Benne repjegy, a szállást igazoló kupon egy menő moszkvai hotelban, plusz egy maréknyi rubel. Én mondtam, hogy Putyin az, de örökké csak a kishitűség. Mátyás királyt koppintja. Csak Putyin nem költ feleslegesen álruhára, anélkül is simán elvegyül a magyar parasztok közt. Vettem tőle halat, tehát bizalmamba fogadtam a kopasz fejét, ezért egy moszkvai luxusút a jutalmam. Nem rossz fizetség. Erzsike néni unokája meg a hitetlenkedő haverjaim elmennek a túróba.
H. Cs.
{jomcomment}