Börtön vagy búvóhely? Szabadulni akarunk belőle, vagy menedéket nyújt az élet rögös útján? Úgy érzem, manapság a hűség az egyik legnagyobb tabu a (pár)kapcsolatokban. Biztosan ti is ismertek olyan házaspárokat, akik már biztosan megcsalták egymást, vagy az egyik fél rendszeresen tart szeretőt. Én is ismerek ilyeneket, és valahogy foglalkoztat ennek az egész helyzetnek a háttere.
Könnyű kijelenteni, hogy a hűtlenség mindig a másik (házas) fél hibája: nem fordít kellő figyelmet a partnerére, nem tudja boldoggá, elégedetté tenni őt, ezért a partner kikacsint a kapcsolatból. Szerintem ez csak az egyik olvasata ennek a helyzetnek. Ismerek olyan párokat is, igaz csak keveset, akik eleve nyitott házasságban, párkapcsolatban élnek, és ezzel a helyzettel mindketten (hárman, négyen…) maradéktalanul elégedettek. A hangsúly itt az elégedettségen van, szerelemről nincs szó. Lehet így is, bár szerintem ez alapvetően alkati kérdés: valaki képes így élni, valaki nem. A legtöbben nem. De ez legalább őszinte felállás, vagy némileg egyenes.
Aztán ott vannak azok a párok, akik hűek szeretnének maradni, de nem sikerül. A tiltott gyümölcs mézédes íze, a lopott órák, a várva-várt találkozók, üzenetek, a szenvedély, a boldogtalan boldogság. Tipródás, gyötrődés együtt a mennyei élvezettel. Skizofrén állapot. Mégis belemennek. És a bűntudat, a belső vívódás. Ördögi kör. Nem ereszt, sosincs vége.
De még, és megint és újra belemennek ebbe a helyzetbe az emberek. Valamit várnak tőle, talán az izgalmat, a kalandot, de a biztos hátteret azért nem adják fel.
Talán a mi kultúránkban nagyon is mélyen gyökerezik a testi és lelki hűség. Talán sokkal könnyebb egy olyan világban, ahol a házasság nem jelenti azt, hogy az ágyunkat életünk végéig csak azzal az egy emberrel fogjuk megosztani. Mint említettem ez alkati kérdés is. Csak akkor van baj, ha a kapcsolatban élő felek nem gondolkodnak egyként a hűség kérdésében.
Nóra
U.i.: szerintetek mi fér még bele a hűségbe? Mi számít hűtlenségnek?