Először rendezték meg a Szlovák Közművelődési Központ rendezésében és az Országos Szlovák Önkormányzat támogatásával a „Táncforgatag” címmel azt a szlovák néptánctalálkozót, amire hazai szlovák hagyományőrző csoportokat és táncegyütteseket hívtak meg. A találkozónak a Vajda Péter Művelődési Központ adott otthont, célja elsősorban a hazai szlovák tánchagyományok bemutatása és a résztvevő csoportok zsűri által történő minősítése, szakmai segítése volt. Az előbb említett két kategóriában 10-15 perces produkciókkal nevezhettek a résztvevők. Értékelési szempontok között a táncfolklorisztika hitelessége, az előadásmód, a koreográfia, a színpadi megjelenés és az ének és zene szerepelt. Az együtteseket olyan zenekarok kísérték, mint a Szarvason már hosszú ideje ismert és szeretett Galga Zenekar is. A fődíjat az Országos Szlovák Önkormányzat biztosította, amiben a nyertesnek fedezte a részvételét egy hazai és egy szlovákiai fesztiválon. Az eseménynek szarvasi nevezettje nem volt, a szarvasi színeket Csasztvan András zsűritagként képviselte.
in Rendezvény