Néző.pont

Nemcsak Einstein óta tudjuk, hogy a világ relatív. Így, teljes egészében, ahogy van, szőröstül-bőröstül. Mindig is voltak uralkodó nézetek, trendek, minden kornak volt egy szellemisége, és persze a trendnélküliség is egyfajta trend. Nincsenek szabályok – ez a szabály.

Sokan sokszor és sokat nyilatkoznak az általánosról, az elvárhatóról, a lehetségesről, de mégis: van egyáltalán olyan ebben az életben, ami tényleg állandó? Minden nézőpontból? Ami sohasem változik? Ami a világ minden pontján érvényes, és ugyanazt jelenti? Hiszen még a halál sem jelenti ugyanazt, pedig ha valami, akkor ez biztos.

Napok óta azon töprengek, hogy mennyire sokféleképpen lehet értelmezni ugyanazt. Vegyük például az anyagi szempontot. Ki számít gazdagnak? Ki szegény? Mi a gazdagság? A pénz? Az egészség? A lehetőségek? Hol van a határ a jólét és a szegénység között? Bármerre nézek, mindig találok nálunk gazdagabbakat, akikhez képest mi szegényen élünk, de vannak olyanok is, akik hozzánk képest szegények. Pedig mindkét esetben rólunk volt szó, nem változtunk. Minden attól függ, hogy honnan nézem. Egyszerűen bele kell törődnöm abba, hogy nincs egy egységes mérce, nincs etalon, ami mindig ugyanaz, amihez mindig mindent hozzá lehet mérni. 

Pedig úgy érzem éppen erre való lenne a hit, hogy elhiggyük, hogy bármi történik is, egyvalami állandó. De tényleg csak egy? Az egyiptomiak politeisták voltak, a görögökről meg a rómaiakról nem is beszélve. Szóval már ez sem ilyen egyszerű?

Vagy mi a helyzet a bűnnel? A mi felfogásunk szerint elvenni valakinek az életét bűn. De ha ez egy háborúban történik? Vagy önvédelemből teszem? Mind ugyanaz: elveszem valaki életét, de mégis más a megítélése, és más persze a büntetés is.

Félretéve a megválaszolhatatlan kérdéseket a túlélésünk múlik azon, hogy mennyire tudunk alkalmazkodni a megváltozott környezeti feltételekhez. Mennyire ássuk bele magunkat a mélyebb gondolati síkokba, vagy megmaradunk-e a hétköznapi problémák szintjén. És ez tudatos döntés-e a részünkről. Egyáltalán: ki a boldogabb? Aki az ösztönei megnyilvánulásain túl nem tesz fel kérdéseket az őt körülvevő világról, vagy az, aki keresi a helyét a világban és dolgozik benne a megismerés vágya, a kíváncsiság.

Csak egyvalami állandó: a változás. Micsoda paradoxon! Vagy mégsem?

Nóra