Kopovszky Ignác doktor úr, a szarvasi kacsaszakértő, üdvözöljük! Nem reméltük, hogy még az ünnepek előtt megtisztel bennünket egy gyors interjú erejéig, de mégiscsak összejön, úgy látszik. Nos, kezdjük rögtön a világhírű szarvasi kacsákkal, gondolom, a tanár úr számára ez nem egy meglepő témamegjelölés.
Ne haragudjon, de mi azért hívtuk meg a szerkesztőségünkbe, hogy a kismalacos tanulmánnyal kíváncsivá tett olvasóink igényeit kielégítsük, erre személyes alapokra hivatkozva, mégsem a kacsákról akar beszélni?! Akkor miről?
A ludakról.
De hát az nem is az ön szakterülete, akkor meghívtunk volna mást.
Valójában a szüleim erőltették rám gimnázium után a kacsológia szakot az egyetemen. Titkon mindig is lúdász akartam lenni. Lázadó voltam, kacsa helyett egy aprócska ludat tetováltattam a bokámra, de a szüleim a strandon észrevették, és lézerrel eltávolíttatták. Imádom a ludakat, csak ezek az idétlen, totyogós hápikák teljesen lefoglaltak, nehogy behatóbban tudjak foglalkozni a szarvasi ludakkal. Ez egy összeesküvés, és nem csak a néhai szüleim, mindenki benne van.
Értjük. Nos, akkor, ha már itt van, legyen meg az öröme, meséljen hát a ludakról.
Sajnos ez az, erről beszéltem az imént. Hiányosak a szarvasi ludakról szóló ismereteim. Azazhogy az égvilágon semmit sem tudok elmondani róluk, mert a kacsák minden vegyértékemet lekötötték az egész eddigi életem során.
Otthon van kacsája?
Nincs, eladtam őket. Mindent összetotyogtak. Volt egy, amelyik éjjel kettőkor kezdett el hápogni, azt egyáltalán nem sajnálom. Ha az ember évtizedekig összezárva él ezekkel a szárnyasokkal, akkor sokkal inkább előtérbe kerülnek az evolúció által kialakult negatív tulajdonságok. Alakoskodó, álnok teremtmények. Mármint az emberek. De ez bonyolult. Az bánt, hogy a kacsákat nem lehet erről megkérdezni. Pár hónapig lejegyeztem a hápogásukat, de nem lett belőle épkézláb, átlagemberek számára is érthető összefüggés. Gyakorlatilag a „háp” szócska végtelenített leírásából állt a dolgozatom, amely csak szakmai körökben, a legnevesebb kacsológusok közt aratott sikert. Tavaly még az aranykacsa kitüntetést is átvehettem érte.
És ez nem teszi boldoggá? Ön egy sikeres ember, minden elért a kacsák közt, amit csak lehetett, erre a ludakra fáj a foga? Szerintünk örüljön annak, ami önnek jutott osztályrészül, hiszen ön kiválasztott, ön itt a környéken a „kacsás professzor”, mindenki így emlegeti.
Tényleg? Akkor jó.
Hácsé