Kihirdetésre került a “Kerékpárosbarát Munkahely 2009” pályázatok eredménye. A Bíráló Bizottság 2009. december 14-én pontozásos rendszerben értékelte a benyújtott pályázatokat. A cím elnyeréséhez legalább 5800 pontot kellett elérni. Ehhez képest Szarvasi Gyermekélelmezési Kft. 7254,5-et ért el. Az elismerő okleveleket 2009. december 22-én, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumban dr. Oláh Lajos államtitkár adja majd át. A Kerékpárosbarát Munkahely cím egy évre szól, a meghosszabbítása érdekében évente kell jelentést küldeniük a közlekedésfejlesztési tárcának.
Kérdésünkre, hogy mivel jár egy ilyen díjnak az elnyerése, Babák Mihályné, a társaság ügyvezetője a következőket mondta: Ezévben, a KEOP, Környezet Energia és Operatív Programból elnyert és megvalósított beruházásunkra alapozva nyújtottuk be ezt a pályázatot. Minden feltételnek maximálisan megfeleltünk, ahogyan az a pontszámokból is látszik. A dolgozók részére készült kerékpártárolónk megfelel a Kerékpártárolók paraméterkönyvében előírtaknak, biztosított a dolgozóknak az öltőző, a zuhanyzó, ami szintén a KEOP pályázatból valósult meg. Vezetünk kerékpáros naplót, és tudunk biztosítani „céges” kerékpárt a vidékről (Kondorosról, Öcsödről) autóbusszal járó dolgozóknak, hogy ők is tudjanak közlekedni, ha a cég öt telephelyének valamelyikére kell kimenniük munkaidőben. Része volt a kiírásnak, hogy rendelkezik-e cég gépkocsival, hogy a napközben kialakult rendkívüli időjárási viszonyok esetén a kerékpárral munkába jövő dolgozót haza tudjuk-e vinni.
Arra a kérdésünkre, hogy mi haszna ennek az egész adminisztrációs hercehurcával járó pályázati tortúrának Babákné Marika azt mondta, hogy maga a pályázat egy Uniós pályázathoz képest viszonylag egyszerű, bár nagyon sok feltételnek kellett megfelelni, és mindent fotókkal kellett dokumentálni. A “Kerékpárosbarát Munkahely 2009” cím mellett a címhez tartozó logó használatára is jogosulttá váltak kommunikációjuk során, ráadásul a díjjal együtt kapnak két kerékpárt is, amit szintén a dolgozók használhatnak a telephelyek közötti közlekedésre.