Barátnőm a postára ment csekkeket befizetni. Dél volt, még nem voltak olyan sokan, amikor beállt az egyik sorba. Ahogy ott áll, mögé lép egy jól szituált, laza ötvenes, magas, helyes férfi. A sorban állás közben ugye mindenki nézelődik, szemlélődik. Egyszer csak összeakad az én kacér szemű barátném és az ötvenes úr tekintete, és a férfi ráköszön:
– Szervusz Ágika!
– Szervusz Laci! – mondta a barátnőm.- Hogy vagytok?
– Köszönöm, jól, hál’ Istennek. Képzeld, Zolinak kivették a manduláját! Múlt héten műtötték, lassan gyógyul. Szegény nagyon megszenved vele.
– Hát, igen, sokkal kellemetlenebb az ilyen felnőtt korban. Sok fagyit kell enni, legalábbis a gyerekeknek ezt szokták mondani. Persze így télen nem kívánja az ember a fagyit…- felelte a kacér tekintetű barátnőm.
– Igen, igen, sokkal jobb ilyen cudar időben az a jó kis forralt bor! – nevetett a férfi.- Fahéjjal, szegfűszeggel, mézzel! Tudod, Erzsi nagyon jól csinálja! Köztünk maradjon, de még az anyukáménál is jobb az ő forralt bora! – kacsintott az úr.
– Bizony, bizony, az Erzsi híres forralt bora! Na, és hétvégén lesz disznótor? – kérdezte a barátnőm.
– Igen, Józsiék is jönnek, mert akkora már a hízó, hogy egyedül nem bírjuk. Csak jó időnk legyen, ne essen és ne legyen nagyon hideg, mert már az ízületeim megérzik, sajnos. – mondta a férfi.
– Ugyan, Laci! Olyan jól nézel ki! Senki se mondaná meg, hogy neked ízületi gondjaid vannak! – felelte a barátnőm. – És Lajosék hogy vannak?
– Lajosék??? Milyen Lajosék?! – kérdezte a férfi elkerekedett szemmel.
– Azt én nem tudom, hogy milyen Lajosék, – felelte a barátnőm. – de azt tudom, hogy én nem vagyok Ágika!… Eszternek hívnak.
– Te jó Isten!… Ne haragudjon, kisasszony, de összetévesztettem valakivel, ne haragudjon rám! – hadarta a férfi elsápadva, őszinte rémülettel a szemében.
A postán eközben jót nevettek az emberek, még a postáskisasszony morcos arcán is megjelent egy félmosoly.
– De hallja-e, maga is jó firma ám! Így megvezetni engem! Nahát, ha én ezt otthon elmesélem! Azt fogják mondani, hogy nekem szemüveg kell. Ejnye, nézzenek oda!
– Nem történt semmi baj! – felelte a barátnőm távozás közben. – Aztán mondja meg Zolinak, hogy jobbulást kívánok neki!
***
Amikor Eszter elmesélte mi történt vele a postán hosszú percekig nem tudtuk abbahagyni a nevetést. Nem csak kacér tekintetű az én barátnőm, hanem még az esze is vág, mint a beretva! Mindig is csodáltam, ahogyan feltalálja magát még a leglehetetlenebb helyzetekben is, legyen szó akár rendőri igazoltatásról, vagy egy szülői értekezletről.
Úgy gondoltam, talán nektek is szerez ez a kis történet néhány önfeledt percet.
Nóra