Híradó

Most pedig őszinte vallomás következik arról, hogy mióta hírek. Be kell, hogy valljam, idén lesz tizenöt éve, hogy rendszeresen hírek. A hírás számomra több, mint hobbi, életcél, kikapcsolódás, és mégis munka is egyben. Komoly elfoglaltság, emellett felemelő megnyugvás. Tudom, sokan hírnek szerte a világban. A hírás elfogadott tevékenység, hírni jó, de felelősségel is jár. Emlékszem, a nagybácsim kérdezett anno, hogy Ernő, mit csinálsz ott a sarokban? Csabának hívnak, javítottam ki udvariasan, majd teljes hírzárlatot rendeltem el. De a nagybácsi nem tágított. Hirtelen ott termett mellettem, és észrevette, hogy rejtegetem a legfrissebb hírásomat. Előlem, te kis csacsi? – kérdezte mosolyogva, majd kibányászta összekulcsolt karjaim szorításából a mappámat, amely tele volt hírva. Híres akarsz lenni? – kérdezte meglepődötten. Hirtelen nem tudtam, mit válaszoljak, rávágtam hát, hogy igen, tulajdonképpen. Ahhoz sokat kell még hírnod, hogy híres legyél, nem is akármilyen híráskészséggel kell rendelkezned, s ami a legfontosabb, ne bízz a hirtelen sikerben, légy türelemmel! Azzal is számolnod kell, drága gyermekem – folytatta, hogy innentől be kell fizetned a híradót. Rendszeresen. Mert aki hír, az adózzon is, ne csak hírjon ingyen a vakvilágba – zárta halkan mondandóját. Tartoztam ezzel a vallomással, s tartozom az APEH-nak is jó pár tízezerrel, mert bevallom, mindeddig még nem fizettem egy vasat sem híradó címén. Bűnös vagyok-e, s ha igen, mennyire? A kérdés jogos, kiderül hamarosan a legfrissebb bűnügyi hírekből.