Menu
in

LMP – a “nem” ereje

Ha lenne pártja a nemszavazóknak, akkor nagyon sok egyéni választókerületben megnyerhetné a választást, és az Országgyűlésben is az egyik legnagyobb frakcióval rendelkezne. Önök, akik azt gondolják, hogy úgyse változtathatnak semmin, erősek. Sokkal erősebbek, mint gondolnák.

Az elmúlt évek politikájára visszatekintve nem csodálkozunk azon, ha nagyon sokan hátat fordítanak, inkább nem foglalkoznak a közélettel. Sokan úgy tiltakoznak, hogy visszatartják a szavazatukat, mert egyszerűen ahhoz a cirkuszhoz, ami jelenleg folyik az Országgyűlés falain belül és az önkormányzatokban, nem hajlandók a támogatásukat adni. És ez teljesen megérthető.

Azonban tudni kell azt, hogy a távolmaradás passzívan mégis támogatást ad az elmúlt két évtizedben már sokszorosan lejáratódott korrupt politikai elitnek, amely miatt Magyarország a jelenlegi slamasztikába került. A tiltakozását sokkal jobban kifejezheti, ha dacol velük, olyat tesz, amire nem számítanak és részt vesz. Részvételével gyengítse meg őket!

Ön szerint a politikában semmi nem változhat? Mi ezt egészen máshogy gondoljuk. Hiszünk benne, hogy azok az elvek és értékek, amelyek képviseletére az LMP-t megalapítottuk, igenis következetesen és megalkuvást nem tűrve képviselhetők, és gyakorlati politikára válthatók.

• Elege van a korrupcióból? Dönthet úgy is, hogy meggyengíti azokat, akik a politikát öncélúan űzik.

• Vidéken él, és tudja, hogy változás kell? Dönthet úgy, hogy a carpe diem politikusok helyett támogatja a fenntartható vidéket, a Kert-Magyarországot.

• Fiatal és élni akar itthon, nem pedig elhagyni az országot? Akkor tegyen azért, hogy Magyarország élhető legyen, és érdemes legyen benne családot alapítani, vállalkozni, és a közügyekben részt venni!

Önön is múlik! Nem akarunk köntörfalazni: arra kérjük, hogy ajánlószelvényével segítse a Lehet Más a Politikát, hogy elindulhasson az országgyűlési választáson. Egyezséget, szerződést ajánlunk ezért cserébe. Vállaljuk, hogy minden erővel küzdeni fogunk az átláthatóságért, és a korrupció ellen. Mi minden erővel azon leszünk, hogy a közpénzek pártkasszákba és politikusok zsebeibe vándorlását megakadályozzuk. A választókat fogjuk képviselni, és ehhez makacsul tartjuk magunkat.

Ajánlószelvényét leadhatja:

Szarvas, Vasút út 45/a

Szarvas, Vasút út 52.

Gyomaendrőd, Munkácsy Mihály út 16.

Segítségét előre is köszönjük.

Fonád Zoltán

Leave a Reply

Exit mobile version