Napi hír, hogy a Capital Partners 3 milliárdot csalt ki hiszékeny befektetőktől azzal, hogy magas hozamú befektetéssel gyors meggazdagodást ígért nekik. A Spektrumon futó „Svindlerek” szlogenjét idézve, „ami túl szép, hogy igaz legyen, az valószínűleg nem az”. Mint egy hete kiderült, a mondás a jelen esetben is igaz.
Egyszer végre az eddig sablontól eltérő fickó hívott fel, akivel úgy gondoltam, hogy szót tudok érteni. Elmondtam neki, hogy már rohadtul unom a hívásaikat, mire ő elnézést kért az eddigiekért, tudja, hogy a pesti irodában nagyon rámenősek a brókerek, de „szerencsémre átvett a debreceni iroda. Megígérte, hogy nem fog hívni többet. Ő nem is hívott, de valószínűleg visszadobtak a pesti vérebeknek, és folytatódott minden ahogy korábban abbamaradt.
Az utolsó hívások egyike az irodámban ért. Hátradőltem, és már nem idegesített a dolog, megadtam magam a sorsnak. Mikor személyes találkozót javasolt, egy hirtelen ötlettől vezérelve arra gondoltam, fordítsunk a képleten, átveszem az irányítást, és elfogadtam a felkínált személyes találkozót a pesti irodában. Mivel „egyébként is fel kell mennem” a székesfővárosba, meg is beszéltük másnap 10-re a Bajcsy-Zsilinszky – Arany János utca sarka körül levő irodájukba, ő meg lefoglalja arra az időpontra a tárgyalót. Foglald csak le, gondoltam, és várj, de addig ne egyél semmit, amíg meg nem érkezem!
Másnap 10-kor ülök az irodámban, és már rá is felejtettem az emberre, de ő nem rám. 10:10-kor megcsörren a telefonom, gyanús 30-as szám. Sejtettem, ki keres. Hanyatt dőltem a székemben, lábam az asztalon, és gondoltam, hogy na most pontot teszünk az ügy végére. Vár rám, jelentette ki, én meg éppen a csúcsforgalomban ülök, és nem fogok odaérni időre, de várjon meg, mert megyek, mondtam. Úgy látja, hogy kettőkor még szabad lesz a tárgyaló, „kettőre oda tudok érni?” Naná! Foglalja csak le a tárgyalót, be ne engedjen senkit, mert megyek! Kettőkor ebédelek a főnökömmel, mikor megcsörrent a telefonom. Emberem emelt hangon kér számon, hogy hol vagyok már. Mondom, ebédelek egy partneremmel, aki biztosan fizet. Ekkor végre elszakadt a cérna az emberemnél, és elkezdett szitkozódni, hogy hogy lehetek ilyen „szemét”, hogy szórakozom vele, mikor itt pénzről van szó, meg minden voltam, csak úriember nem. Amit szép szóval nem sikerült elérnem, azt sikerült ezzel a kis műsorral, amit még élveztem is, brókerem szitkozódva csapta le a telefont, és vastag fekete filccel átsatírozta a nevem, hogy véletlenül se akadjon a kezébe többet a számom.
Nem ért váratlanul, mikor meghallottam, hogy elkapták a két főnököt, mert 3 milliárdnyit húztak ki a „befektetőktől”. Azt mondják, csalásnak csak nagyban van értelme, mert azt többnyire megússzák a tettesek, a kicsik mindig fennakadnak a hálón. Mindenesetre kíváncsi leszek, ezek mennyit kapnak majd. Ha csak pár évet, mint a globexesek, akkor van értelme csalni, sőt, még lebukás is beleférne, ha az embernek van ideje előtte elásni a pénzt egy tuti helyre.
Volt olyan befektető – nem egy – aki 30 milliót bukott a további gyors gazdagodás rózsaszín felhőjének kipukkanásakor. Az ügyből az is kiderült, hogy nem könnyebb egy napi megélhetéséért küzdő embert behúzni az ingyenesen hívható hitelintézet csövébe, mint azt, akinek valahonnan egy kazalnyi pénze van, amit nem az eszével, hanem szerencsével keresett, de még mindig éhes maradt.
Legközelebb elmesélem, hogy „vásároljunk” „festményt” „műgyűjtőtől”, akinek Shakespeare volt a keresztapja.