Sajtóverzió

– Melyiket akarod hallani: a sajtóverziót, vagy az igazat? – kérdezte tőlem Réka, miközben hanyagul, rám sem nézve válogatta a fürdőruhákat.

– Nem lehetne ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit? – kérdeztem egy halovány reménykedéssel tőle, bár tudtam, hogy nincs kegyelem. 

– Csak az egyiket tudom mondani, a másik hazugság lenne, és ezt te is tudod. – válaszolta egy úton heverő kavics minden gyöngédségével. 

– Na, jó! Megadom magam! Hadd halljuk az igazat! – mondtam minden reményt feladva, csupán abban bíztam, hogy az igazság nem fog sokáig tartani.

– Nos, ha ebben kimész a strandra, akkor már az első bokorban magáévá tesz a helyi szatír, és tudom, hogy ezt te sem akarod. Akármilyen huncut is vagy. Azonban a „Papok és utcalányok” bulira nagyon meg fog felelni, te lehetsz benne Lady Nóra, a madame, pláne ha még felveszed hozzá ezt a pomponos papucsot és a lovaglóostort is a kezedbe fogod. Ennyi elég, vagy folytassam? – kérdezte felvont szemöldökkel, teljesen rezignált arccal. 

– Igazad van, belátom.  – mondtam miközben visszaakasztottam a helyére azt a nagyon szép és nagyon felforgató ruhadarabot az állványra – De azt el kell ismerned, hogy nagyon szép.

– Tudom, hogy nagyon szép, csak hát mégis… – itt kicsit elbizonytalanodott, és az arca is ellágyult – nem, bármennyire is szép, ezt nem lehet. Maximum csak házon belül. De oda is minek, hiszen nem sokat lenne rajtad, nem igaz?

– Meghajlok a mester akarata előtt! Igazad van. A vesémbe látsz. Mondd, mégis hogy csinálod?

– Nagyon egyszerű: ismerem az embereket. – felelte Réka frappáns egyszerűséggel.

– De nem unalmas ez? Hiszen, ha tudod, hogy mit fognak mondani, vagy tenni, akkor nem unalmas az egész? – kérdeztem naivan, egy másik állvány felé haladva.

– Egyáltalán nem, mert éppen az az izgalmas, hogy mikor törik meg a szokásaikat, vagy mikor tesznek valami váratlant. Vegyünk például téged: tudom, hogy nagyon tetszenek ezek a fürdőruhák és az ilyen fehérneműk, de azt is tudom, hogy hamar belátod, hogy nem éri meg megvenned, mert az adott helyzetben, ha felvennéd nem éreznéd benne jól magad. Feszengenél. Mert zavarna, ha mindenki megbámulna. Te nem ilyen vagy. Hozzád jobban illenek a csinos, de konszolidált darabok.  – mondta egyszuszra. 

A sorok között bóklászva be kellett látnom, hogy igaza van. Tényleg nem szeretem, ha nyilvánvaló gondolatok közepette megbámulnak. De azért kissé lelombozott, hogy ennyire ismer engem a barátnőm. Mintha meztelen lettem volna mellette. És ez az érzés sem tetszett egyáltalán. 

– És mit szólnál ehhez? – kérdeztem Rékát, miközben magasra tartottam egy türkizkék – barna szettet. 

– Na látod, ez már sokkal jobb. Ez nagyon jól állna rajtad. Gyerünk, próbáld fel! – biztatott Réka.

Engedve az unszolásának bementem a próbafülkébe és magamra vettem az említett fürdőruhát. 

– Tetszik? – kérdeztem Rékát a tükör előtt állva.

– Nagyon szép! Ezt vétek lenne itt hagyni! Azonnal vedd meg!

– Oké. De melyiket akarod hallani: az igazat, vagy a sajtóverziót? – kérdeztem mosolyogva tőle.

– Ki vele! Mindkettővel!

– A sajtóverzió így szól: megveszem ezt a türkiz-barna gyönyörűséget. Az igazság pedig az, hogy azt a bűnös gondolatokra csábítót is! De azt majd csak otthon fogom hordani. 

Mindketten nagyot nevettünk, és azt hiszem, hogy Réka belátta: nem csak az az igazság létezik, amit ő gondol, hanem a sajtóverzión túl ott van a kiszámíthatatlan is, az ember.