A közös érdeklődés megtalálja az utat az emberek közötti kommunikációhoz, amit most egy fényképezőgép töltött be. A beszélgetés elején fogalmam sem volt arról, hogy Mandur László szeret fotózni, sőt, a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, így kis meglepetésként ért, ahogy szakértő szemmel méregette az asztalon hagyott gépemet, és beszélgetésbe kezdett, majd pár mondat után megkérdezte, hogy megfoghatja-e. A kérdés az emberek többségének meg sem fordult volna a fejében, habozás nélkül utánanyúlt volna, és kézbe vette volna, amire persze sokan allergiásak. Ha két magyar van egy négyzetméteren, szinte biztos, hogy legalább két pártból valók, és ez erre az esetre is igaz volt. Ő nikonos, én canonos, de abban egyetértettünk, hogy ez szinte mindegy. Ha észérvekkel nem is tudjuk, mert nem is lehet, a szívünkre hallgatva kell eldönteni, hogy melyikre tesszük le a voksunkat, és utána már csak hinni kell abban, hogy jól választottunk.
Elmesélte, hogy egy könyv kiadásán fáradozik, amiben Döröskéről és lakóiról lesz szó, és sok kép. Döröske egy 120, de talán mire a könyv kikerül a nyomdából már csak nyolcvan lakosú kis vasi falu, ahova teljesen véletlenül vetődött, de már beleszeretett a mentalitásukba mielőtt betette volna oda a lábát. Annyira megigézte a falu és annak lakói, hogy még akkor sem adta fel tervét, mikor könyvének nyersanyaga egy háztartási baleset folytán 80%-ban megsemmisült. Újra elment fotózni.
Mellékesen a sajtótájékoztatón szó esett egy nem EU-konform, radikális Jobbikról, egy radikalizálódó FIDESZ-ről, és a demokrácia utolsó bástyájáról, az MSZP-ről, amit csak a választók tudnak megvédeni. Az biztos, hogy biztosan nem tenne rosszat a pártnak, ha több Mandur lenne benne. Több fotós szavazna balra, és nem csak a nikonosok.
A galéria utolsó képét Mandur László készítette egy aktivistáról, nikonos létére Canonnal.
