A Békés megyei labdarúgó bajnokság 23-ik fordulójának rangadóján a harmadik Szarvasi FC a negyedik Méhkerék SE csapatát fogadta. A két csapat régen érezte a vereség ízét, így jó mérkőzésre volt kilátás. A hazaiaknál ezúttal Kugyela Balázs viselte a csapatkapitányi karszalagot, ezzel a gesztussal köszöntve a klub 30-ik születésnapján. Somogyi mester a Kiri-Kugyela, Pákozdi, Petykó, Csellár-Csipai, Závoda, Demcsák, Klimaj-Czigléczki, ifj. Somogyi tizenegynek szavazott bizalmat.
Hazai rohamokkal kezdődött a mérkőzés, és nem kellett sokáig várni az első gólra. Somogyi Janó szép csel után 16 méterről emelt a bal felső sarokba. Ezután főként a vendégek veszélyeztettek, de a szarvasi védők jól állták a méhkeréki rohamokat. Már ekkor feltűnt a Kondorosról érkezett bírói hármas határozatlansága. Szünet után Závoda egy kavarodás után bombázott a léc alá, minden lényeges kérdést eldöntve. A Méhkerék ezt követően durvaságokkal és reklamálásokkal próbálta felhívni magára a figyelmet ahelyett, hogy a futballal tőrődött volna. Sajnos ebben partnernek bizonyult a rendkívűl erélytelen Takács bíró. Amikor a hazai kedvencet egy vendégjátékos megütötte akkor sem jutott eszébe, hogy kiállítsa a magáról megfeledkezett játékost! Janó sportemberhez méltón büntetett. Újabb gólt lőtt a vendégek hálójába. A végén még pályára lépett a népszerű Enabulele Stanley is, a Szarvas pedig magabiztosan nyert és vastaps kíséretében hagyhatta el a pályát. Jól játszott Kiri, Petykó, Pákozdi Závoda, Czigléczki és a mezőny legjobbja ifj Somogyi.
A szurkoló pedig örülhet, mert újra van CSAPAT Szarvason, akikért érdemes szorítani.
A képeket Benkő László készítette.
![IMGP6747 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6747%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6750 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6750%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6797 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6797%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6849 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6849%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6868 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6868%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6886 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6886%20%5B640x480%5D.jpg)

![IMGP6745 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6745%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6756 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6756%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6759 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6759%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6760 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6760%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6765 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6765%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6772 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6772%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6773 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6773%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6781 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6781%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6783 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6783%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6784 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6784%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6800 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6800%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6806 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6806%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6820 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6820%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6832 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6832%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6837 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6837%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6838 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6838%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6846 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6846%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6875 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6875%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6883 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6883%20%5B640x480%5D.jpg)
![IMGP6885 [640x480]](https://newjsag.hu/tartalom/100411foci/IMGP6885%20%5B640x480%5D.jpg)


