Antidepresszáns

Sok közhelyet megfogalmaztak már a tavasszal kapcsolatban, és én nem szeretnék beállni ebbe a sorba. Azonban az elvitathatatlan ettől az évszaktól, hogy megváltozunk tőle. Optimistábbak, vidámabbak, felelőtlenebbek (?), felszabadultabbak vagyunk. Ha úgy lennék pszichológus, mint ahogy nem vagyok, akkor a depressziós pácienseimet elküldeném melegebb éghajlatra, szó szerint. A napfény és a nap melege felmelegíti az ember lelkét is, eltűnnek a sötét gondolatok 

Ugyanakkor a kisgyerekes családokban, mint nálunk is, a napfényen kívül van egy természetes antidepresszáns is, ami állandóan jelen van, függetlenül az évszakoktól. Ez pedig a gyerekek nevetése, a játékuk alapzsongása, a kedves megnyilvánulásaik, az alkotásaik, a hűtőre kimágnesezett rajzok és az ákom-bákom betűkkel leírt szavak, „szeretlek anyá-k” és „szeretlek apá-k” .

Nálunk nagy hagyománya van a gyerekkori műalkotások elraktározásának, magőrzésének, mert még a mi gyerekkori rajzaink is megvannak a szüleimnél. Néha elővesszük őket, és hatalmasakat derülünk a rajzokon, festményeken. Olyan jó ilyenkor látni a szüleim arcát, mert feldereng nekik a fiatal szülő koruk, szinte látják a pillanatot, amikor átadtuk nekik a rajzainkat és ezekkel a szép emlékekkel együtt felidéződik nekik a múlt egy olyan darabja, ami már sosem jön vissza, viszont nagyon jó emlékezni rá. Szinte egy időutazáson mennek át ilyenkor. 

És ez a helyzet most velünk is: a férjemmel szorgosan gyűjtjük a gyerekek alkotásait, rajzait, tenyér- és láblenyomatait, só-liszt gyurma műveit, pontosan dátumozva mindet. A múltkor meg is beszéltük, hogy ha ne adj’ Isten tűz ütne ki nálunk, akkor a fotóalbumokkal és a legfontosabb iratainkkal együtt ezeket a szeretet-alkotásokat mentjük ki, minden más pótolható. Ezek viszont olyan kincsek, amelyek megfizethetetlenek.

Ha megnézem az apró kezek alkotásainak galériáját, akkor már semmi sem tűnik olyan rémesnek, semmit sem érzek megoldhatatlannak. Hát kell ennél jobb antidepresszáns?