Babák Z
A kiesés elől menekülő szentandrási Hunyadi a már bajnok Tótkomlós csapatát fogadta otthonában. Ha focira majdnem alkalmatlan is volt a pálya, legalább nem kellett vízilabdázniuk a fiúknak, de a szél hóviharszerűen kavarta a nyárfapihéket. A hazaiak kicsit nehezen másztak ki az elmúlt pár hét okozta depresszióból, és mintha minden rosszul sült volna el. A hátvédek közül, akikre eddig mindig biztosan lehetett számítani, hogy eltüntetik a kapu elől a labdát, most sorra rosszul szabadítottak fel. Ami lecsettenhetett, a lecsettent. Ha nem ismernénk a tabella állását, akkor az ember fejében már az is megfordult volna, hogy hogy lehet ilyen feltűnően eladni egy meccset. A 15. percben meg is jött az első gól. Ebben a pillanatban bánatosan néztünk a tökmagos zacskóba, és már csak abban bíztunk, hogy nem fogunk ki keserű magot. A közönség meglepő közönnyel tűrte kedvenceik szerencsétlenkedését, mintha mindenki beavatott lett volna, bár páran a fiatal bírót hibáztatták, hogy elcsalja a meccset, de ők sem olyan vehemensen, mint máskor. Az első félidőben egy egészségeset nem sikerült a labdába rúgni a hazaiaknak, a tótkomlósiak meg akkora bombákat lőttek 25 méterről, hogy majd eltört a felső léc. A szünetre úgy vonult le a két csapat, hogy 0:1-es bukóra állt a meccs, de 0:3 is lehetett volna.
Eljött a második félidő, amikor mintha kiegyenlítettebbé vált volna a játék, de nem azért mert feljavultunk, hanem a tótkomlósiakat is utolérte a szerencsétlenség. Ettől kezdve egy olyan átadást-átvételt nem lehetett látni, amire érdemes emlékezni. Aztán tragikus dolog történt. Elfogyott a tökmag, és az erre való temintettel a bíró majdnem le is fújta a meccset. Már nem volt miért maradni. De ha már kifizettük a 300 forintot, akkor szórakozni akartunk a pénzünkért, és nem vártunk hiába. A 50 perc környékén egy hihetetlen labdát kapott a 11-es számmal játszó Panyik Zoltán és nem kevés forgolódás után belőtte. Mindenkiben elhűlt a vér, mire megszelídítette a lasztit, de szerencsére akkora tér volt körülötte, hogy ezt már nem lehetett kihagyni, így kiegyenlített a Hunyadi. Az egyébként sokkal határozottabban játszó Tótkomlós szurkolói között állva, hallgattam, hogy elégedetlenkednek csapatuk játéka miatt, pedig innen nézve hálát adtam a szerencsének, hogy nem gázoltak le minket az első félidőben. De úgy látszik, itt is minden szubjektív. Aztán a 75. percben eljött az a pillanat, amikor Tóth Attila labdáját már csak hátulról vehette szemügyre a kapus, és ezzel beállt a 2:1-es végeredmény. Ezzel az eredménnyel, egy zacskó tökmaggal és 10 deka nyárfapihével beljebb azt mondom, megérte a 300-at az élmény.
A szentandrási Hunyadi a következő felállásban lépett a pályára Dunai – Melián (Rácz), Gugolya, Rusz, Borgulya, Panyik (Pisont), Bobvos, Steigler (Kiss Norbert), Mohnács, Tóth Attila, Kiss László, Edző: Varga László
Jók: Rácz, Borgulya, Panyik, Mohnács, Tóth Attila.
{jomcomment}
