A Székelyudvarhelyi Táncműhely előadásában láthattuk a „Barokk Ballada” című tánceposzt a Vajda Péter Művelődési Központ színháztermében. Még szakember számára sem volt egyszerű meghatározni, hogy mit is láthatott a nagyérdemű, de abból, hogy a közönség meg sem próbált ráadást kicsikarni az együttesből, arra kell gondolnom, hogy nekik sem volt. Egyrészt van nekünk egy Tessedik Táncegyüttes és Galga Zenekar által elkényeztetett közönségünk, másrészt egy olyan produkció, amitől az ember azt várná, hogy székelyudvarhelyi lévén valami olyasmi népzenére koreografált táncos előadást mutat be, hogy leessen az állunk, könnybe lábadjon a szemünk, és ha időközben nem szavazták volna meg a kettős állampolgárságról meg a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, akkor szégyelljük is magunkat. Ehhez képest egy keretes rendszerű, új felfogású táncbemutatót láthattunk, aminek a közepén volt egy kicsi olyasmi, mint amire mentünk, az elején és a végén pedig komolyzenére balett. Mindezt végigkísérte az alma, amit aztán már végképp nem tudott hovatenni az, aki mindenképp ki akart érteni valami történetet az egész bemutatóból.
Kicsit emlékeztetett arra az esetre, mikor jó 25 éve ugyanebben a teremben beültem egy mozifilmre, ami előtt bemutatókat adtak. Az egyik előzetest már túl részletesnek és hosszúnak találtam ahhoz, hogy csak előzetes legyen, és csak jó félóra elteltével jöttem rá, hogy én egy rossz filmre ültem be. Így jártam most is, csak nem akart eljönni az én filmem, én meg csak nem akartam elhinni, hogy balettre ültem be.
Szeretem én a modernet, csak nem értem. Hát, úgy néz ki, hogy ez egy ilyen leszólós nap, de nem csodálkozom rajta; két hete esik.
