Sokáig gondolkodtam azon, hogy mit is írjak ezen a héten. Na nem azért, mert nincs ötletem, hanem azért, mert annyi minden foglalkoztat. Oly sok minden történt az elmúlt héten, hogy nehéz kiválasztani azt, ami a legidőszerűbb.
Ami biztosan a dobogón van, az az árvíz. És most nem arról akarok írni, hogy milyen pusztítást végzett az ár, és hogy adakozzunk, mert erre a célra vannak nálam sokkal hitelesebb személyek, csatornák, amelyek ezt megteszik (és biztos vagyok abban is, hogy ti is mindent megtesztek, hogy segítsetek). Ami nekem az árvíz kapcsán a szívembe mart, az az emberek összefogása volt. Hiába próbálják tömni a fejünket azzal, hogy ebben az országban széthúzás van, és nem tudunk egymással együttműködni, mert ez nem igaz. Szomorú apropó, hogy az árvíz kellett ahhoz, hogy ez megnyilvánuljon. Összefogott a teljes magyarság, hogy segítsenek a bajbajutottakon. És teljesen mindegy, hogy ki kire szavazott, ki milyen vallású és amúgy milyen ember: mindenki megértette, hogy baj van és segíteni kell. Ennyi. Ez erkölcsi kérdés, nem lehet belőle mást csinálni.
És ha már az erkölcsnél tartunk: a tudósokat sokáig foglalkoztatta, hogy az erkölcs vajon tanult, vagy velünk született dolog-e. Pár hónapos gyerekekkel végeztek kísérletet: két-két gyerek közelébe labdákat tettek, különböző távolságba. Az a gyerek, aki elérte, és látta, hogy a társa nem éri el, addig izgett-mozgott, amíg a másiknak is odagurította a labdát. Ez ösztön. Egyszerű megnyilvánulás, hogy aki bajban van, annak segítek. És most sincs ez másképp.
A másik dolog, ami foglalkoztat és kapcsolódik ehhez is, az a szlovák ügy. Erkölcsileg minden józan gondolkodású ember elítéli azt, aki egy földön fekvő emberben belerúg. Igaz? Nézzük meg mit is csinálnak a szlovák választási finisben az ottani politikusok? Trianont éltető emléktáblát avatnak a posta oldalában (amit egy magyar mérnök tervezett ! micsoda öngól!!!), Szvatopluk szobrot emelnek és kikiáltják az ősszlovákok atyjának és első királyának. Komolyan mondom, erre csak egy szó létezik: szánalmas. Szánalmas, ahogy próbálnak valamit előkotorni a századok mélyéről, hogy kétségbeesetten megerősíthessék az identitásuk és politikai céljaik patyomkin falát. Mintha nem lenne ott is elég baj az árvíz miatt. Gyalázatos, hogy a politikai hatalomszerzés oltárán mindent feláldoznak, még a saját lelki üdvüket is. Vagy talán az volt a beugró ebbe az ördögi játékba? A hétköznapi emberek viszont, a hétköznapi életükben jól megférnek egymás mellett, csupán néhány elborult elméjű politikus szítja itt az indulatokat. Komolyan mondom, nagyon felháborít.
Szvatopluk
Ugyanakkor az adományozók névsorát nézem a tévében és arra gondolok, hogy a történelem árja elsodorja majd ezeket a perc-embereket, de az összetartozásunkat, a bajban megnyilvánuló segítőkészségünket, az egymás felé nyújtott kezünket nem tudják megtörni, mert ez ott van, ahol a haza is: a magasban…
Nóra