Bennem felidézte azt a hőskort, amikor a tv dolgozói szinte családtagok voltak minden egyes magyar háztartásban. Mindenki Marikája és Esztere határozta meg az akkori nőideált, hajviseletet, talán a kor szocialista erkölcseinek megfelelő szexepílt is. És persze a férfiak! Valahogy olyan barátságos, talán kissé suta, de hibáival együtt is (vagy talán éppen azért) szerethető volt az egész. Emlékezzünk az akkori szilveszteri műsorokra, vagy a kabaréra. Egyik nagy kedvencem Kudlik Juli és Antal Imre kettőse, a Rómeó és Júlia, és az utcalány és kitartója zenés produkció. Egyszerűen zseniális volt, és persze nagyon szerethető. Vagy gondoljunk csak a villás farkú fecskeanyóra. ☺ Valahogy ezt juttatta eszembe ez a dal is. Lássuk be: a mai kor kereskedelmi tévéiben nem eladható ez a fajta közösség, illetve nincs is közösségi szellem, láthatatlanok a tv dolgozói, csak a felszín fecseg: a képernyőn gyakran futó arcok.
A romlás talán ott indult el, amikor eltűntek a műsorközlők. Persze radikálisan kellett lefaragni a költségeket, és ez gyors megoldás volt, de valahogy mégis elveszett valami.
De most nagyon jó, hogy van ez a dal: visszaad valamit a tv fénykorából és hangulatából.
(Na, most már megyek meccset nézni, már hallom Gundit énekelni)
Nóra