Persze nem mindegy hová megyünk. Egy átlagos város átlagos játszótere, ahol elég sok játék van éppen meg is felel. És persze ha jó az idő és hétvége van, akkor nagyon jól lehet szórakozni. Meg lehet nézni, hogy ki milyen szerepet szeretne éppen aznap eljátszani ezen a porondon, kik a primadonnák és kik a statiszták, és kik a nézőközönség.
Akkor vegyük is sorra ki mindenkivel lehet találkozni. Ott vannak az elsőgyerekes anyukák, akik nagyon figyelnek a gyerekre, le sem veszik csemetéjükről a szemüket, és persze nagyon szépen vannak felöltözve. Néhány alkalom után persze rájönnek, hogy a magas sarkú szandál nem éppen ideális a homokozóba, és a fehér nadrág is túlzás. De minden lehetséges módon igyekeznek demonstrálni, hogy jó anyák és ez így is van jól. Gyakran érkeznek párban, így biztonságosabb, és van kivel beszélgetni.
Aztán ott vannak az elfoglalt anyukák, akik egész idő alatt a telefonon lógnak, és bűvészeket megalázó zsonglőrködéssel emelgetik a gyereket fülükre tapasztott telefonnal. Persze náluk is számít a megjelenés, és nekik nem okoz gondot, hogy kislányuk szoknyában nem tud csúszdázni, de ha elszakítja, vagy bepiszkolja a drága baba cuccot, akkor dühös szóáradatot zúdítanak szegény gyerek fejére.
A másik csoport az egyik kedvencem, nagyon szórakoztatóak. Ők az apukák, akik sportújságot olvasva ücsörögnek egy kényelmetlen padon, és nem tesznek keresztbe a gyerek szórakozásának. Néha odavetnek egy-egy ’Ne csináld!” – ot, vagy „Óvatosan!” – t, de egyébként jól elvannak. Persze ha vészhelyzet van, vagy „valami bűzlik Dániában”, akkor jön a kapkodás, de a többgyerekes öreg rókák nyugalmát ekkor sem lehet megingatni. Tökéletesen hidegen hagyja őket az anyukák fecsegése, és a gyerekzsivaj: békésen olvasgatják a Nemzeti Sportot és élvezik rövid, ámde becses nyugalmukat.
A másik csoport a megengedő szülők. Ők szintén szórakozásnak tekintik a játszóteret, és pletykára éhesen érkeznek minden alkalommal. A gyerekük a fejük tetején is ugrálhat, nem hatja meg őket, bőszen pletykálnak és élvezik hasonszőrű barátnőik társaságát. A gyerek egy idő után hiányolja szülőanyja figyelmét, és mindent meg is tesz azért, hogy magára vonja azt, még a szélsőséges viselkedéstől sem riad vissza, de alig hogy sikerült a helyzetet konszolidálni máris elmerülnek az izgi kis pletykák tengerében süketen a körülöttük lévő világra.
Megint egy másik szülőtípus, aki nagyon odafigyel a gyerekre, nagyon megtesz mindent, hogy a gyerek jól és szépen játsszon. Szavai csupa tiltásból és figyelmeztetésből állnak, minden idegszálával a gyerekre összpontosít. A gyereknek persze egy idő után elmegy a kedve az egésztől, és anyuka nem érti mi a baj.
És végül, de nem utolsó sorban ott vannak az öreg rókák, akik úgy tudnak a gyerekre figyelni, hogy nem mennek az idegeire, és még beszélgetni is tudnak. Bevallom őszintén nagyon kevés ilyennel találkoztam, de azért akadt néhány. Nagymamával is szoktak jönni, aki szintén tevékenyen, bár kissé idegesen vesznek részt a gyerekpásztorkodásban.
Olyan is elő szokott fordulni, hogy a bébiszitter hozza ki a gyereket, aki néha megadással, vagy őszinte jókedvvel figyeli a rábízott utódot. Némi cinkosság is felfedezhető ebben a kapcsolatban, hiszen közös az ’ellenfél’, de azért jól érzékelhető, hogy kié az utolsó szó.
És persze ott vannak a gyerekek is! A kis agresszortól kezdve, a mimózán át a belevalóig és a csöndes, ám nem elveszettig mindegyik. De ez már egy másik történet! ☺
Nóra