Olyan sokféle szeretet létezik, olyan sokféle ragaszkodás és vonzalom. Mindig is érdekelt, hogyan viszonyulnak egymáshoz az emberek. Nagyon érdekes megfigyelni, hogyan alakulnak a kapcsolatok az emberek között, mintha egy finom rajzolatú pókhálót vizsgálnánk.
Nincs két egyforma ember és nincs két egyforma szeretet sem. Szándékosan nem írok szerelmet, mert az is csak a szeretet egy megvalósulása, de alapja akkor is a szeretet. Szenvedélyes, meggondolatlan és túláradó. Odaadó.
Úgy érzem nagyon befolyásol minket a neveltetésünk. Az, amit látunk, amiben szocializálódunk. Bármennyire is nehéz a lelki társ megtalálása, mégis, ha csak ideig, óráig, de az emberek párban szeretnek élni. Általában egyszerre csak ketten. De mi van akkor, ha a szerelem megosztható? Vagy még inkább: ha a szerelem mellett elfér egy másik szerelem is? Miért ne lehetne ez akár így is. Vajon boldogabbá tenne bennünket? Vagy felőrölne?
Találkoztam már olyan nővel is, aki a szerelembe volt szerelmes. Ahogyan a kamasz lányok, de ők legalább kinövik ezt a gimnázium végére. De vannak olyan nők, akik nem tudják ezt elengedni. Csak keresik és kutatják az igazit, a nagy Őt, és közben elmennek számtalan valós szerelem mellett. Valódi lehetőségek, valódi életek mellett. És ahogy telik az idő, egyszer csak a lehetőségek megfogyatkoznak. Nem lesz már újabb arc, aki szembejön.
Azt hiszem egy kicsit lazítani kéne a minket körülvevő hálókon. Egy kicsit ki kéne nyújtózkodnunk a megszokott keretek közül. Látni és tapasztalni kéne sokkal többet. Mert sokkal többet is tud nyújtani az élet, ha tudunk szeretni, Ha bele merünk vágni.
Akár kétszer egyidőben.