Menu
in

Újra az NBIII-ban a Szarvasi FC

foci100806

foci100806Három megyei bajnokságban töltött szezon után ismét a harmadik vonalban szerepel a Szarvasi FC csapata.

Az indulás nehézségeiről, a felkészülésről és a reményekről kérdeztük a rajt előtt Somogyi János vezetőedzőt.

– A megyei bajnokság második helyén végeztünk, amely nem feljutó hely, mégis az NBIII-ban fogunk szerepelni.
– Úgy volt, hogy a bajnok Szabadkígyós nem vállalja a felsőbb osztályt, ezért beadtuk a nevezést azok után, hogy a város vezetése egyhangúlag megszavazta azt a plusztámogatást, mely az NBIII-ban való elinduláshoz feltétlenül szükséges. Bár mi alanyi jogon szerettünk volna felkerülni, a megyei szövetség elnöke Dankó Béla tanácsára vállaltuk már idén a megmérettetést.

– Mi az oka, hogy ebben az osztályban nehezen jönnek össze a csapatok?
– Anyagi okok miatt, sokkal nagyobbak a költségek elsősorban az utazási díjak. Míg a megyében maximum 100 kilométert kellett menni, itt jóval többet kell utazni a csapatoknak. Továbbá az együtteseket is meg kell erősíteni, hogy tisztességgel helyt tudjanak állni. És ez persze nemcsak a felnőttekre vonatkozik, több utánpótlás csapatot is indítani kell.

– Beszéljünk az átigazolásokról!
– Úgy tudtuk, hogy két 18 év alatti játékosnak kell mindig a pályán lenni, ezért elsősorban fiatal focistákat szerettünk volna idecsábítani. Nagy nehezen sikerült is találnunk fiatalokat mire kiderült ez a szabály már nem létezik. Ez sajnos nagyban befolyásolta az átigazolásokat, és így csak három embert tudtunk igazolni. Legnagyobb erősítésnek Bány Tamás leigazolását tartom, aki a másodosztályú Makói FC-től érkezett. Vele jött Győri András egy erős, fiatal játékos, továbbá Gyomáról érkezett a gólerős ifjabb Erdősi Gyula. Darida Péter és Terhes Lajos újra csatasorba állt. Távozott Csipai és Laluska, Darida Norbert pedig befejezte pályafutását. Úgy érzem mindenképpen erősödött a csapat.

– Három évvel ezelőtt dicstelen módon estünk ki a harmadosztályból, majd megjártuk a poklot a megyei ligában is. Ez a megtisztulási folyamat is kellett ahhoz, hogy egy jó szellemű csapat jöjjön össze szinte kizárólag helyi futballistákból?
– Az elnök úrral együtt arra törekszünk, hogy szarvasiakból álljon a csapat, persze most jött pár ember vidékről, de bízom benne ők is átérzik mit jelent e patináns klub mezét viselni. Nem átszállójegyet szeretnénk váltani az Alföld csoportban, hanem sok néző előtt jó meccsekkel öregbíteni a szarvasi labdarúgás hírnevét.

– Mit lehet tudni az ellenfelekről?
– A sötétbe ugrunk, hiszen a Szabadkígyóson kívül a többi csapatot nem nagyon ismerjük, ráadásul alaposan kicserélődtek a csapatok a tavalyi szezonhoz képest is. Az első fordulóban Szeged első számú csapatához a Tisza Volánhoz utazunk, ott is a saját játékunkat szeretnénk játszani.

– Mit üzensz a szarvasi szurkolóknak?
– Bízom benne, hogy örömet tudunk szerezni ismét nekik. Tartsanak ki mellettünk, mert ezek a fiúk megérdemlik a biztatást. Azt nem ígérhetem, hogy a dobogóért leszünk harcba, de azt igen, hogy szívvel lélekkel fogunk hajtani minden mérkőzésen és akkor a siker sem marad el.

Elkészült a csapat internetes honlapja, mely bőséges információkkal szolgál  a csapatról. A cím: www.szarvasifc.5mp.eu

Gunda Atilla

{jomcomment}

Leave a Reply

Exit mobile version