A vadbarom

Mindig mondjuk, hogy ki ez a vadbarom, mit csinál, beelőz, ordítozik, száguldozik, bunkó paraszt, vadbarom. De ki az a vadbarom? Kit takar? Nos, nem kellett sokáig várnunk rá, mindössze 76 évet, és jelentkezett egy úr, aki felvállaltan vadbarom.

– Mikor jött rá, hogy ön egy vadbarom?
Nem jó a kérdés. Sok személyre rámondják, hogy na, megint egy vadbarom, de azok nem igazi vadbarmok, mert nem vállalják fel valójában, mintegy lepereg róluk a vadbaromság. Nálam, pedig kétség nem férhet hozzá, én magam vagyok a vadbarom. S hogy mióta büszkélkedhetem ezzel a címmel? Már gyermekkoromban is nagy vadbarom voltam, termetemhez képest meglepően nagy. Az óvodában totál kivoltak az óvó nénik, ha megláttak reggelente. Na, itt ez a vadbarom, mi lesz, ha a felnő? Nem szeretnék összefutni vele. Igazuk lett. Baromira.

– Nekünk viszont sikerült találkozni önnel. Megosztaná velünk, miből áll az ön vadbaromsága?
Gyakorlatilag ordítozásból. Naponta több órát ordítozom ok nélkül. Ha megunom, beülök az autómba, és elkezdek száguldozni. De van, hogy vezetés közben is ordítok párat.

– Bunkó ön?
Rettenetesen. Most aránylag illedelmes pózt vettem fel, de úgy érzem, nem tart sokáig. Nem bírok magammal, azaz nem tudok viselkedni. Nem is lehet velem tervezni semmit. Alkalmatlan vagyok mindenféle felelősségteljes feladatra. Gyakorlatilag a vadbarom szerepe való nekem egyedül, és boldog vagyok, hogy aránylag hamar megtaláltam életem értelmét. Jó így élni. Ordítozom, száguldozom. Beelőzök. Öreg néniket is szoktam inzultálni. Jót tesz a lelkiismeretemnek.

– Nincs hiányérzete? Mondjuk, nem szeretne valami hasznos dologgal kitűnni a bunkók közül?
Már megtörtént. Ilyen hangosan ordítani csak kevesen tudnak. Illetve hallani néha ordítást, de mind gyenge, és kurta az enyémhez képest. Akik rühellik a csendet, mind a hasznomat veszik. Közterületen ordibálni maga a gyönyörűség. Ha olyan passzban vagyok, és van rá ingerem is, akkor belehugyozom egyes szökőkutakba. Ha kell, akkor kell, mese nincs. Remélem, egyszer kitüntetnek érte. Bár azokat is pofán vágnám, akik díjat nyújtanának át nekem. Tahó vagyok, és ez a cím kötelez bizonyos magatartásformák alkalmazásához.

– Jól éreztem, hogy leköpött engem?
Igen, sikerült eltalálnom önt, bő nyállal. Csak nincs meglepődve?

– Maga vadbarom!
Igen, az vagyok, köszönöm a megerősítést. Most mennem kell, már száguldom is! Vár egy csendes délután, hogy jól teleordítsam.