in

Nehéz ősz a szarvasi focistáknál

101218foci

101218fociAz NBIII. Alföld csoportban az utolsó előtti helyen telel az újonc Szarvasi FC csapata kilenc megszerzett pontjával.

Somogyi János vezetőedzővel értékeltük az őszi szezont.

– Nyáron nem alanyi jogon kerültünk a harmadik ligába. Miért vállalta a csapat a magasabb osztályt?

– Nagy dilemmát okozott vezetőknek, játékosoknak az, hogy induljunk e az NBIII-ban. Szerencsére Szarvas város vezetése biztosította az anyagi feltételeket a sikeres szereplésre, így vállaltuk a megmérettetést. Erősítési terveink sajnos csak részben teljesültek, további gondot okozott, hogy néhány játékos – Fekécs, Czigléczki és ideiglenesen Csellár- nem tudta vállalni a játékot, így meglehetősen szűkös kerettel vágtunk neki a pontvadászatnak.

– Noha a csoport az Alföld nevet viseli, mégis fővárosi és Pest megyei együttesek játszották a meghatározó szerepet a bajnokságban.

– Az Alföldön a kis városoknak nincs anyagi lehetőségük egy NB-s csapat versenyeztetésére. A gazdasági helyzet a budapesti csapatoknak kedvez, ami nekünk azért sem szerencsés, mert jóval távolabbra kell utaznunk.

– Az első fordulókban nehéz ellenfelekkel találkoztunk, ami előrevetítette, hogy ez már lényegesen erősebb csoport, mint ahonnan három évvel ezelőtt kiestünk.

– Igen, hiszen első osztályú gárdák tartalékcsapatai is itt szerepelnek, akik igen nagy játékerőt képviselnek. Továbbá van 4-5 csapat, akik egyértelműen a feljutást tűzték ki célul.

– Erős csapatok ellen kezdtünk, jól játszottunk, de győzelmet nem sikerült aratni, amely az egész szezonra kihatott a játékosok önbizalmára.

– Jól látod a helyzetet. Az elején még tartott a lendület, utána már a verhető ellenfeleket se tudtuk felülmúlni, önbizalomhiány, eltiltások, sérülések hátráltatták a sikeres szereplést. A szerencse is elpártolt tőlünk, rengeteg kapufát rúgtunk, és néhány mérkőzésen éreztük a játékvezetők ellenszenvét is, noha egyáltalán nem játszottunk sportszerűtlenül.

– Mi volt a legfájóbb és a legkellemesebb élmény?

-A Jánoshida elleni meccs volt a legfájóbb, ahol rengeteg ziccert kihagytunk, a mai napig nem értem, hogy kaphattunk ki akkor. Ezután került mélypontra a csapat és a Jászberény elleni 1-5 is nagyon fájó vereség volt. Ami bizakodásra adhat okot utolsó három mérkőzésünk, amikor fogcsikorgatva, összefogva felálltunk a gödörből. A kecskeméti meccsre is szívesen emlékszem vissza, ott kiválóan játszottunk.

– Kérlek értékeld a játékosok őszi teljesítményét!

– Kiri: sérüléséig a csapat vezéregyénisége volt, a Jánoshida ellen hibázott, de tavasszal újra rengeteget fog segíteni nekünk.

Valastyán: övé a jövő, fog még sokkal jobban is védeni.

Kugyela: munkahelyi elfoglaltság miatt ritkán jutott szóhoz.

Győri: nem tudott a csapattal edzeni, csalódást keltett a játéka, pedig többre hivatott.

Terhes: munkahelyi elfoglaltság miatt, keveset tudott edzeni, felemás teljesítményt nyújtott.

Pákozdi: a legjobb játékot nyújtotta a védelemben.

Petykó: legszorgalmasabb játékosunk, voltak rosszabb meccsei is, de nagy szívvel játszott.

Stanley: kiváló fizikai adottságokkal rendelkezik, ha lehetőséget kapott megpróbált élni vele, nem mindig sikerült.

Barna: az ifjúsági csapatban kell folyamatosan jól játszania, akkor segíthet a felnőttek között is.

Kiszel: a jobbhátvéd posztján nyújtott jobb teljesítményt.

Truczka: bár a közönség hiányolta az agresszivitást a játékából, rutinjára szükség van amint azt az utolsó meccseken be is bizonyította.

Rácz: nagyobb alázattal és bátrabb játékkal tudná kamatoztatni tehetségét.

Klimaj: több poszton vetettem be, nagyon akart, de tud ennél ő sokkal jobban futballozni.

Závoda: a bajnokság végén igazi vezér volt, de neki is voltak gyengébb meccsei.

Erdősi: alapember volt, de én még többet várok tőle, amire képes is lesz tavasszal.

Csellár: menet közben tért vissza, a balhátvéd posztján megfelelő teljesítményt nyújtott.

Lós: lelkes fiatal focista, sokra viheti.

Demcsák: sérülése miatt ritkán jutott szóhoz a jó adottságú fiatalember.

Nagy: jó képességű játékos, de hozzáállásával nagy gondok voltak.

Ifj.Somogyi: több gólt és jobb játékot vártam tőle, de a végére ő is összeszedte magát.

Bány: hatalmas tudású focista, a legjobb góllövőnk, aki sajnos néhány meccsen beleszürkült a csapatba.

– Mi várható tavasszal, bennmaradunk?

– Meg kell erősíteni a csapatot, és továbbra is szarvasi kötődésű játékosokban gondolkodunk. Egy jó alapozással mindenképpen a bennmaradás a célunk, van nálunk két-három gyengébb csapat, szerintem ezt tavasszal be is bizonyítjuk. Szurkolóinktól azt kérem, ne bántsák ezeket a gyerekeket, mert ők mindent megtesznek a győzelemért. Próbálják meg jobban biztatni a csapatot, hiszen mindegyik munka és tanulás mellett próbál eleget tenni az osztály követelményeinek.

A tudósító végig követte a csapat majd minden meccsét. Bízom benne tavasszal, sokkal több győzelemről tudósíthatok, és a Szarvasi FC továbbra is a harmadik ligában szerepelhet. Friss híreket találhatnak a csapat honlapján  a www.szarvasifc.5mp.eu -n.

Minden játékosnak, vezetőnek, edzőnek, szurkolónak kívánok áldott karácsonyt, és sok-sok szarvasi győzelmet 2011-re!

Gunda Atilla

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

101217benka

Benkások a jégen

101218hcs

Engem miért nem üt el Stohl?