Ahogy azt Dr. Hanyecz Katalin elmondta a záró konferencián, öntözőrendszert építettek ki 11 hektáron. Ez az idei év csapadékát tekintve kidobott pénznek tűnhet, de az Igazgató asszony hozzátette, hogy más években ennek a töredéke esik le, a jelenlegi 1000 millimáterrel szemben sokszor csak 250, amikor komoly probléma a kert öntözése. A pénzből futotta az ideihez hasonló vizes évek belvízvédelemre is. A partvédelemhez 1985-ben nyúltak utoljára. Tagadhatatlan, hogy a beton alaphoz most sem kellett érdemben hozzányúlni, de a fakorlát elkorhadt, és már azzal a veszéllyel járt a megközelítése, hogy bele esik a vízbe a neki támaszkodó ember. Az üvegházuk is technikailag elavult már. Amikor az 1950-es években építették, korszerű volt, de a mai energiaárak mellett nem lehet gazdaságosan üzmeltetni. Az utolsó nagyobb lélegzetvételű dolog a projekt során a Pepikert egészé területére kiterjedő élohelyfejlesztés volt.
Dr. Hanyecz Katalin elmondta, hogy fontos, hogy ne egy leszakadó kertet kelljen majd foltozgatni, mert az sohasem fogja a törődés nyomait mutatni. A munka állapotfelméréssel kezdődött. Az Arborétum 45 hektárnyi területet foglal el. Három fő egység különíthető el egymástól, a Mittrowsky-kert, a konyhakert és a Pepikert. A munkát kerttörteneti adatok feldolgozása kezdte, amit annak eredményeit felhasználva geodéziai feltérképezés, majd egy állományfelemérés követett. Ezután jöhetett a kerttervezés, aminél elsődleges szempont volt az eredeti térszerkezet figyelembevétele. 12 táblára osztották a területet, amit bemértek, majd elkezdtek felvenni az adatokat. Eddig 2-3000 fát mertek be, de természetesen ennél sokkal több van. Zsapkáné Csasztvan Zsuzsa gazdasági összefoglalója után bemutatták bemutatták vendégeknek a munkákat.