Biztosan ismeritek a fenti című sanzont, az egyik legszebb szerintem ebben a műfajban. (fel is dolgozták és megtalálható a Budapest Bár lemezén) Egyszerűen bármily közhelyes is, de ez a sor jutott az eszembe a minap, amikor volt szerencsém egy vendéglőben, pontosabban egy csárdában elkölteni a vacsorámat jó társaságban. Már majdnem végeztünk a szigorúan magyaros fogásokkal, amikor belépett három idősebb férfi, és elővették a hangszereiket és játszani kezdtek.
A másik, ami szintén felmerült bennem, hogy manapság a cigány szóról annyi minden eszünkbe jut, talán a legutolsó a muzsikus cigány szóösszetétel. És ez nagyon nincs rendjén. Ezeknek az embereknek becsülete volt, és tisztelet övezte őket, míg most…nos, talán a zenegépek megjelenésével már nem volt szükség a muzsikus cigányokra és az élőzenére, nem tudom. Valószínűleg az is igaz, hogy a második világháború utáni Magyarországon a muzsikus cigányok akaratukon kívül is egy olyan kor képviselői voltak, amit burzsoának bélyegeztek, és üldöztek, holott a zene, az igényes szórakozás, uram bocsá’ mulatozás utáni vágy szerintem nem függ egy állam politikai berendezkedésétől. Egyetemes igény, amit így is, úgy is kielégítenek az emberek, attól függően, hogy miből választhatnak. És ha nincs más, akkor ne csodálkozzunk, hogy sokaknak a mulatás, szórakozás csúcsát a mulatós rock jelenti, ami valljuk be, nem éppen méltó ellenfele az igazi élőzenének, az igényes nótáknak. Pedig igény volna rá.
És hogy ne ilyen depresszíven érjen véget ez az írás, íme még valami: néhány évvel ezelőtt sikerült megnéznem a Móricz Zsigmond regényéből készült filmet Szirtes Ági és (a ma is szívdöglesztő) Oszter Sándor főszereplésével, a címe: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Elképesztően tetszett nekünk a film, azóta is az egyik nagy kedvencünk. Ha még nem láttátok, akkor nézzétek meg, aki látta, az pedig biztos tudja, hogy hogyan is mulat egy igazi magyar úr!
Nóra