Álarcosbál

„ Hmmm. Lássuk csak…Ki is legyek ma? Nem is tudom….valami vadat, esetleg szűzieset válasszak? Vagy legyek decens, tartózkodó, elérhetetlen? Femme fatale? Nem is rossz, nem is rossz. Hoppá, mi esett itt ki? Nahát! Milyen régen volt is rajtam ez a kis fűző! Azt hiszem ez el is döntötte a kérdést! Isteni jel, vagy a sors keze? Tulajdonképpen mindegy.

Akkor ma visszautazunk a századelő mulatóiba! Fejtetőre dúcolt haj, erős smink, égővörös ajkak, fűzős csizma, és tollboa! Éljen a kán-kán! Ki tudja?! Talán Toulouse-Lautrec is szembekacsázik velem még ma éjjel. Hűvös lehet a Festők terén, de a levegő fülledt és forró a Place Pigalle-on. Ma éjjel végre megtöröm azt a szépreményű ifjú grófot. Nem fog tudni tovább ellenállni nekem! Szegény anyja, ha ezt tudná…! Hogy az ő sokat tanult és magas pozíciókra váró fiacskája egy táncosnő rabja! Biztos infarktust kapna…! De hát ez nem az én gondom. Csak az számít, hogy már nagyon kevés van hátra az ellenállásából. Szegény bolond! Néha megesik a szívem rajtuk. Olyan szépek és fiatalok és tudatlanok és olthatatlan a tudásszomjuk és az erejük végtelen! Istenem, semmi pénzért nem adnám ezt az életet.

Pedig nem volt mindig ilyen egyszerű. Egyszerű? Nos, ez sem egyszerű, de sokkal jobb és élvezetesebb, mint az utcán állni, és le-föl sétálva arra várni, hogy valakit leszólíthatok. Ha nem jön az az öreg kereskedő, akkor már lehet, hogy régen a Szajnába ugrottam volna. De szerencsére jött és belém habarodott! Ah, szegény jó Maurice-om! Milyen lelkes, milyen kövér és milyen gazdag volt! És persze el is vitte őt az a fene nagy kedve. Sose szerettem, de azért jó volt hozzám, és ahogy tudtam ezt meg is háláltam neki. Bolond, öreg Maurice! Észre se vette, hogy az ifjú pékinassal csalom őt, amikor hosszabb útra ment. De hát kell a szerelem is a kenyér mellé. És ezt nagyon jól tudta az az erős fiatal pékinas. Istenem, micsoda órákat töltöttünk együtt! Fiatal voltam és ő is, a szerelmünk határtalan volt. Legalábbis akkor azt hittük. Aztán Maurice meghalt és én csak a kis lakásban tudtam meghúzni magam, amit még Maurice vett nekem az elején. Szegény, talán sejtette, hogy a halála után szükségem lesz egy helyre, ahol a gonosz családja és a hitelezők nem találnak rám. És mivel az utcára már nem akartam többet menni, így jött a mulató. Jól meg kellett főzni Monsieur Gascon-t, hogy bevegyen a műsorba, de minden erőfeszítés meghozta a gyümölcsét. Ismernek és elismernek, és ma már csak azzal megyek el, akivel kedvem van. Nyugodtan mondhatok nemet is. Ma már nem kell attól félnem, hogy éhen maradok, ha valakit visszautasítok. Még az is lehet, hogy egyszer családom lesz. Férjem, gyerekeim, cselédek, akik az én óhajaimat lesik. Bár, micsoda badarság ez! Ki venne feleségül egy táncosnőt? De ha jobban belegondolok, akkor ez az ifjú gróf nagyon is jó férj lenne. Talán mégis el kéne gondolkodnom az ajánlatán? Hiszen lassan mindent megkap, amit adhatok… Vajon tényleg akarok az ővé lenni? Feladjam az önállóságomat? A függetlenségemet? Nem húzhatom tovább az időt, lassan rajtam is látszik a kor, és egyre jönnek a fiatalabb táncosnők, kis fruskák! Innen nem lehet nyugdíjba menni, én legfeljebb egy bordélyt nyithatok a tapasztalatommal, másra nem számíthatok. Na, mindegy. Kár ezen rágódni, majd lesz valahogy. Ma még csak ma van, a holnap még messze van. Most már vár az én fiatal grófom, ma este csak neki táncolok!”

Lejegyezte: Nóra