Ha tehetném, akkor egy csomó állást és foglalkozást kipróbálnék. Az a baj (talán), hogy annyi minden érdekel, és bár szeretném hinni, hogy az életem jó mederben van, mégis nagyon jó volna néha valami homlokegyenest mást is csinálni.
Az egyik ilyen vágyam, hogy kipróbáljam magam, mint személyi titkár egy különc milliárdos alkalmazásában. Szokatlan kéréseket kéne teljesítenem, és akár az éjszaka kellős közepén is kerítenem kéne egy állatpszichológust, de azért jó móka volna. Jó lenne bepillantani egy olyan életbe, ahol az átlagemberek mindennapi gondjai ismeretlenek, ahol egy másik univerzum szabályai uralkodnak, ahol a kreativitásom sokat érne egy olyan embernek, aki elszokott attól, hogy az elméjét és a képzeletét használja. Szóval nagyon jó és izgalmas lenne.
És persze ennek a fordítottja is remek lenne: ha én lehetnék az az unatkozó milliárdos, akinek szüksége volna egy ügyes, leleményes asszisztensre, aki teljesíti az extrém kéréseimet. Persze megvan ennek az egész elmejátéknak az a veszélye is, hogy könnyű elveszíteni a lábunk alól a talajt. Könnyű elhagyni a realitás talaját, de hát mi egyéb értelme volna az álmodozásnak?
Gyerekkoromban sokat álmodoztam arról, hogy mit kezdenék, ha megütném a lottó ötöst. (Ebben az álmodozásban még az sem tartott vissza, hogy soha nem vettem még lottót, igazából nem is tudom, hogy mennyibe is kerül ma egy szelvény) Szóval, mondom, sokat gondolkodtam rajta mihez is kezdenék egy felfoghatatlanul nagy összeggel. A szokásos adományozásokon túl azt hiszem, egy olyan életet alakítanék ki magamnak, amiről csak álmodtam: utaznék és csinálnék egy-két őrültséget, és megpróbálnék normális ember maradni. De az is lehet, hogy ha már nagyon nehéz lenne normálisnak maradni, akkor felfogadnék egy olyan magántitkárt, aki két lábbal áll a földön, és segít a biztos talajon maradni. De addig is, amíg ez összejön, szívesen gyakorolnék, mint asszisztens. És amíg ez nem valósul meg, megmaradok hivatásos, javíthatatlan és csökönyös álmodozónak.
Nóra