Versek a mának

Kisebb irodalmi villámháború zajlik péntek este óta a klasszikus verset szerető oldszkúlosok és a szabadverset kedvelő nyúvévesek között, aminek az frontvonalát a péntek esti kortárs felolvasóest húzta meg a két “tábor” között. Három fiatal költő, Sopotnik Zoltán, Pollágh Péter és a szarvasi Hartay “Nyúlzug” Csaba a Költészet Napja alkalmából olvasott fel saját versei közül, amihez Gyurma zenei mixe, valamint egy kivetítő mozgóképei szolgáltatták a zenei és a vizuális hátteret. Ahogy a newjság olvasói talán emlékeznek arra, nem először rendeztek ilyen jellegű irodalmi estet a Tessedik Sámuel Múzeumban. A versek szabadversek, egy klasszikustól idézve “nem rontja el a rím kedvéért a verset”, inkább a témákra, a napi problémákra fordítják a figyelmet, semhogy rímekkel gúzsba kössék a mondanivalót. Nehéz lenne eldönteni a műfajukat, ha valamelyik klasszikus és iskolában is tanított kategóriába akarnánk gyömöszölni őket, mert a vers és a próza között mozognak. Talán a versek mondanivalója is kicsit komorabbak voltak, mint az a korábbi slam poteryken megszokhattuk, de az öngyilkosság témája nem idegen egy  József Attila ihlette napon.

Az est során három-négy saját írás felolvasása után továbbadták a mikrofont, miközben szerencsétlen néni már sokadszor húzott valami nagyon nehezet a fekete-fehér filmen a költők mögötti kivetítőn.

Ahogy azt a Tessedik Sámuel Múzeum igazgatója, Roszik Zoltán, bemutatójából kiderült, mindhárom fiatal költő máris több kötetet és egyben jelentős életművet tudhat maga mögött és mindannyian publikálnak a jelentősebb irodalmi újságokban, oldalakon. A legutóbbi Hartay-kötet, a Nyúlzug visszatérő vendége lakásunk asztalának, és bele-bele olvas a család minden tagja. Miért kerül mindig elő? Talán azért, mert a mai felgyorsult világban elég csak felütni valahol, beleolvasni, és mosolyogva lehet továbbállni, miután megtudtuk, hogy mi a “Felirat egy focipálya kerítésén”: Ez pálya! Focizni.

Hartay egyébként egy újfajta alkotói módszert dolgozott ki, amikor behunyja a szemét és arról ír, amit először meglát. A módszer eredményeinek összefoglaló neve: szemhunyások.

És befejezésül álljon itt egy Hartay-vers, az “Extraszisztolé”

Megijedek, ha félrever a szívem.
Hiába kapcsolok ki,
rámcsörög a halálfélelem.
Talán a hipochondria is egy hobbi.

Mit kezdenék odaát?
Kimennék megnézni a szántást, ha van.
A földben nem holtak,
élők morzsolódnának az eke alatt.
Ének is szólna. Átdübörögnének
koncertek hangfalai.

Leülnék a túlvilági gátoldalon,
s észrevenném, hogy nincs szívem, nem sietek.
Ott ácsorogna mindenki, várakozás nélkül.
Olyan lenne, mint a nyolcvanas években,
amikor lejöttek játszani a többiek,
és senkinek sem volt órája, telefonja.

Szülők helyett Isten szólna,
hogy későre jár, haladjak felfelé.
Abban reménykedem,
hogy ott, a túloldalon is
lehet majd jókat aludni.

{jomcomment}