Babák Z
Sárkányölő Szent György napja igazi pásztorünnep volt hajdanán. Ilyenkor hajtották ki az állatokat téli szállásukról a nyári legelőkre. A népszokás szerint nem volt az olyan egyszerű, mert számos körítése volt a kihajtásnak, ami a boszorkányok rontását hivatott elkerülni. Ilyenkor kitakarították, vizes babérágakkal meghintették, majd szalmatűz füstjével megfüstölték a jószágokat és magukat is és a csordát áthajtották a parázson, de mindez még nem volt elég, maguk háromszor átugrották azt. A kapuba láncot fektettek, és azon keresztül hajtották az állatokat, amitől azt remélték, hogy olyan erős lesz a lábuk, mint a lánc. Ezek mellett még számos kísérőszokás volt, amik tájegységenként változott.
Az állattenyésztők még ma is tartják a szokást, ki hagyománytiszteletből, ki csak megszokásból, és hajtja ki pont Szent György napján, április 24-én az állatokat a téli szállást adó istállóból a legelőkre, ha nem is tartanak be minden régi “szabályt”.
Szentandrási gyerekkorom látványossága volt, amikor az 50-100 fős marhacsordát kihajtották a gulyalegelőre, és mivel pont a falu és a gulyalegelő határán laktunk a szüleimmel a nagyszüleimnél, eltéveszteni sem lehetett. Aztán ez megismétlődött minden nap oda és vissza is, de megunni nem tudtam, amikor csak érkezésem volt, megszámoltam őket, és mindig elcsodálkoztam, hogy mind hazatalált. Aztán egyszer nem csak a Szent György napi kihajtás szűnt meg, hanem a mindennapi hajtás is, mert már alig tartottak a házaknál teheneket. Még ma is eszembe jutnak az állatok, ahányszor csak a gulyagyep felé visz az utam, és sajnálom, hogy valószínűleg nem lesz több ilyen látványosság.
A galériában található térképet Brlás Attila gyűjteményéből kaptuk, aki még gyerekként egyszer szemtanúja volt annak, amikor jött befelé, a telepre a sok-sok marhából álló gulya, és porfelhőbe burkolva bandukoltak át a halastó töltésén. A térkép egy régi Békés megyeiből származik, és a Halásztelki-holtág látható rajta. Ezen még fel van tüntetve az úgynevezett Hajcsár út. Ezen a földúton hajtották ki a teheneket a legelőre. A tavaszi kihajtáskor házról-házra járva szedték össze az állatkákat, hogy aztán kitereljék őket a szőrhalmi- és tóniszállási legelőkre.
