De nézzük is meg közelebbről, mifélék ezek a savanyújóskák. Szóval a savanyújóskák olyan emberek, akiknek igazából nincs miért zsörtölődniük, de mégis megteszik, mert ez a lételemük. Soha semmi sem elég jó nekik, rendszerint terrorizálják is irreális maximalizmusukkal a környezetüket és mindig mindenben találnak hibát. És ennek persze bőszen hangot is adnak. Mindig finnyáznak, fintorognak, fanyalognak mindennek. Ha pedig valami újdonság, vagy meghökkentő, esetleg elgondolkodtató akad az útjukba, nos, akkor teljesen kiakadnak. Ha léteznének az evolúciónak olyan próbatételei, mint a törzsfejlődés során voltak, akkor ezek az emberek a változó környezethez való alkalmatlanságuk miatt rögvest kihalnának, mint fejlődésre alkalmatlan példányok. Vagyis, ha nagyon szigorúak akarunk lenni, akkor nevezhetjük őket evolúciós zsákutcának is. Pedig ennek nem kéne így lennie…
A savanyújóskák általában tanult, de legalábbis értelmes és tájékozott emberek. Sokan több diplomával rendelkeznek, tehát nem nevezhetjük őket butának. Egyszerűen érzelmileg hullák. Valamint hiányzik belőlük a társas élethez nélkülözhetetlen tolerancia, a felszabadultság, az együttérzés, és úgy általában a legfontosabb érzelmek. Pedig nekik is vannak érzelmeik, csak képtelenek kezelni őket. Talán azért, mert szégyellik, hogy az értelmük felett néha diadalt arat az érzelem. Vonakodnak beismerni saját maguknak is, hogy tévedni, hibázni valóban emberi dolog, és nem bűn. Borzasztóan sarkos a gondolkodásuk, képtelenek felülemelkedni apró-cseprő sérelmeken, évtizedekig hordoznak magukban tüskéket és a megbocsátás ismeretlen fogalom számukra. Szóval borzalmas fráterek.
Nem messze tőlünk él egy ilyen díszpéldánya a svanyújóskáknak. A férjemmel már csak nevetünk rajta, sőt, ha úgy adódik, akkor szoktuk is fokozni az amúgy általában apokaliptikus hangulatát. Már a járásából lehet tudni, hogy megint „hangulatban van”, ilyenkor rendszerint nagyon nyájasan köszönünk neki és teszünk egy apró megjegyzést arról, hogy milyen szép ma az időjárás, vagy valami hasonlót. Ekkor szinte láthatóan felforr benne a düh és általában elkezdi magyarázni a globális felmelegedést tudományos alapossággal. Persze valami kifogással ott is hagyjuk, hadd dagonyázzon a világfájdalmában. De vannak olyan napok is, amikor egyszerűen csak mérhetetlen szánalmat érzünk iránta. Hiszen ő egy nagyon boldogtalan ember, aki saját maga miatt boldogtalan és saját maga miatt képtelen változni.
Nem tudom milyen következményekkel járna, ha javasolnám neki, hogy keressen fel egy pszichológust…valószínűleg gutaütést kapna. Ki tudja? Lehet, hogy ezzel jót tennék az emberiségnek?
Nóra