Sziveri János versei a víz fölött

Július 25-én a szarvasi vízi színpadon Sziveri János verseit hallhatta a közönség egy egészen sajátos és kimagasló színvonalú előadásban. A fiatalon elhunyt, vajdasági Sziveri János a nyári programsorozat kevésbé ismert szerzői közé tartozik, és ebből a viszonylagos ismeretlenségből versszövegei talán még nagyobb erővel hatottak, ugyanakkor bizonyították, hogy a magyar irodalomnak vannak még kevésbé szem előtt lévő, de kiváló alakjai.

Az 1954-ben született költő 1980-tól az Új Symposion folyóirat főszerkesztője lett, majd három év múlva politikai okokból leváltották, és feloszlatták a szerkesztőséget. Sziveri ezután nem kapott munkát, versei sem jelenhettek meg. A meghurcolás a megélhetés elemi kérdéseivel szembesítette és évekig szükséglakásokban nyomorgott. 1985-től a Szabadkai Népszínház dramaturgjaként dolgozott, majd 1988-ban betegsége gyógykezelése miatt Budapestre költözött, itt hunyt el 1990-ben.

Sziveri János nem volt visszahúzódó alkat, imádta a szereplést, az excentricitást, lázadó lendülete nemzedékének vezéregyéniségévé tette. Szövegei a létezés egészének intellektuális megragadását kísérlik meg, merész képzettársításai, meghökkentő, szinte rokokós rímei sokszor a tiltakozás és csalódás élményeit burkolják iróniába. A halál közelében költészetéből kiszorulnak a közösségi témák, versei egyre személyesebbé, ugyanakkor fegyelmezettebbé válnak.

Sziveri tragikus életútja köré építette fel műsorát a verseit előadó három művész, a kárpátaljai származású Katkó Ferenc, a Jókai Színház tagja, Pálfi Ervin és ifj. Kucsera Géza, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagjai. A Sziveri-verseket és egyéb szövegeket balladaszerűen fűzték össze, és kitűnő érzékkel választottak hozzá blues és jazz elemekre épülő zenei anyagot. (A zenét ifj. Kucsera Géza szerezte, aki a korábban bemutatott Lúdas Matyi zeneszerzőjeként is sikert aratott.) A dalokká lett versek és a prózabetétek jól megformált váltakozása, Katkó Ferenc tiszta, de cseppet sem színpadias szövegmondása és biztos énekhangja visszafogottan, mégis határozott koncepcióval és a tragikus pózokat kerülő jó ízléssel, egy szóval Sziverihez méltóan „dokumentálta” a fiatal költő élettapasztalatait és világélményét. A néző érezte, hogy nemcsak ismerik – lévén mindhárman határon túli magyarok -, de értik is ezt a világot. Reméljük, hogy terveiknek megfelelően az előadást hamarosan CD-n is hallhatjuk.

Dr. Szilvássy Orsolya